Tovább emelkedik a fogyatékos embereket segítők támogatása

Beküldve ide: Belföldi hír | 0

Jövőre újabb 10 százalékkal emelkedik a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet támogatása – jelentette be Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy több mint 600 ezer magyar él valamilyen fogyatékossággal. Megemlítette a mozgáskorlátozottakat, a vakokat és gyengénlátókat, az értelmi fogyatékos embereket, a siketeket és nagyothallókat, valamint az autistákat. Őket tizenhárom nagy országos fogyatékosügyi szervezet segíti, és van köztük olyan, amely több mint száz éve képviseli az érdekeiket. Az Országgyűlés elfogadta az érintett szervezetek megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, így 2010-hez képest 2019-ben a duplájára emelkedik a nekik juttatott állami összeg. Ez rendkívül komoly előrelépés – értékelt Nyitrai Zsolt. A Fidesz és a kormány mindig is a párbeszédre alapozta a munkáját. Rendkívül fontosnak tartják a “hallgassuk meg egymást” elv érvényesítését. Nincs ez másként a fogyatékossággal élő emberek esetében sem. Itt lényeges a “semmit rólunk nélkülünk” elv képviselete: mindig be kell őket vonni a rájuk vonatkozó döntések meghozatalába, valamint előtte egyfajta konzultációba. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz “hiteles ezen a területen”, hiszen a KDNP-vel alkotott frakciójának mind az Európai Parlamentben (EP), mind a magyar Országgyűlésben van fogyatékossággal élő képviselője: előbbiben a siket Kósa Ádám, míg utóbbiban a kerekes székes Hirt Ferenc, valamint a szintén siket Tapolczai Gergely. Kósa Ádám elsőként nyilvánult meg jelnyelven az EP történetében. Nyitrai Zsolt a kabinet nevében megköszönte a fogyatékosügyi szervezetekben dolgozó szakemberek áldozatos és felelősségteljes munkáját. Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy 2019-re az előző évihez képest mintegy 100 millió forinttal nő a fogyatékosságügyi érdekvédelmi és civil szervezetek támogatása. Míg 2010-ben nyolc szervezet 522 millió forintot kapott, 2019-ben már ennek az összegnek több mint a kétszerese válik elérhetővé a költségvetésben. Forrás: Origó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..