Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Nekem 80 - Zenék a 80-as évekb*l
55
hallgató

2020. évi „Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezete Díj” Pályázat

- 2020. július 17. 16:25 - 3002 megtekintés

Több szervezet közös kiírásával megvalósuló pályázat.

Szakmai együttműködés keretében a pályázatot az alábbi szervezetek írják ki közösen:

A pályázat céljai

  • A koronavírus járvány okozta kényszerhelyzet eredményeképpen létrejött, de a tervek szerint a szervezet/intézmény működésébe tartósan beépülő[1] innovatív megoldások azonosítása,
  • ezen megoldások aktuális és jövőbeni szolgáltatásfejlesztési lehetőségeinek feltárása,
  • a krízis időszakában kidolgozott, a követendő és adaptálható jó gyakorlatok megtalálása, a közös tanulás előmozdítása
  • valamint ezzel kapcsolatban a szociális szakma erőfeszítéseinek és kezdeményezőkészségének elismerése, díjazása.

A pályázat kiírói a díjat évente egyszer adják át a Szociális Munka Napja tiszteletére rendezett ünnepi alkalommal. Az idei ünnepségre 2020. november 11-én (szerdán) a József Attila Művelődési Központban (1131 Budapest, József Attila tér 4.) kerül sor.

A pályázók köre

A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakterületen működő, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységet folytató állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek.

A pályázat benyújtásának módja

A pályázatokat elektronikus formában, szkennelve, a szervezet vezetőjének aláírásával várjuk a szocialisinnovacio@gmail.com e-mail címre.

Amennyiben a pályázattal kapcsolatosan kérdése merül fel, vagy konzultációs igénye van, azt ugyanezen az e-mail címen jelezheti augusztus 5-ig.

A pályázatok elbírálásának folyamata

A pályázat kiírása: 2020. július 15.

A pályázat beadási határideje: 2020. szeptember 15.

A pályázat elbírálása két lépcsőben történik:

  1. lépcső: A szakmai zsűri tagjai a beérkezettek közül kiválasztják az öt legjobbnak ítélt pályaművet.
  2. lépcső: A kiválasztott pályaművek tulajdonosai egy max. 20 perces prezentáció keretén belül mutatják be programjuk részleteit, illetve válaszolhatnak a zsűri és a szakmai közönség által feltett tisztázó kérdésekre (várhatóan 2020. október első fele).

A díjátadó időpontja: 2020. november 11.

A győztes pályamű kiléte a két forduló összesített eredménye alapján dől majd el.

A zsűri tagjait a díjat alapító, egyben a pályázatot kiíró szervezetek által delegált tagok (szociális munkások és szociálpolitikusok, terepen dolgozó és kutató kollégák), valamint az előző évi pályázat nyertesének képviselője alkotják.

A pályázat végső győztese az „Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezete Díj” 2020-es elismerése mellett lehetőséget kap arra, hogy a Szociális Munka Napi konferencián a szakma résztvevői előtt bemutassa szervezetét és további elképzeléseit. A szociális innováció és a szervezet népszerűsítése érdekében a győztesnek lehetősége lesz a Párbeszéd Szociális Munka Folyóiratban is publikálni működésének gyakorlatát.

A győztes szervezet, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület felajánlásaként 50%-os kedvezményben részesül az „Elkötelezettség a Kiválóságért” EFQM (European Foundation for Quality Management) által kiadott és nemzetközi szinten széles körben elismert minőségügyi tanúsítvány megszerzésének eljárási díjából.

A pályázat formai követelményei

  • betűtípus: Times New Roman
  • betűméret: 12
  • sorköz: 1.0
  • fájlformátum: pdf
  • terjedelem: maximum 15 000 karakter (szóköz nélkül)

A pályázat tartalma

A pályázat benyújtásakor kérjük, röviden mutassa be:

  1. az Önök által kimunkált szociális innováció[1] előzményeit, lényegét, bevezetésének okát és célját (különös tekintettel a koronavírus-helyzettel összefüggésben)
  2. miként befolyásolta a járványügyi krízis helyzet az innovációt előkészítését, kimunkálását, alkalmazását, különös tekintettel: a. az előkészítés és megvalósítás során felmerülő nehézségekre b. a nehézségek leküzdésének módjaira c. az innováció megvalósítása érdekében generált (humán és pénzügyi) erőforrások mértékére és előteremtésének módjaira d. a megvalósításba vont résztvevőkre és a bevonás indokaira e. minden egyéb, a folyamat szempontjából Önök számára fontos információra
  3. Milyen (mérhető és egyéb) eredményt várnak/vártak el az innovációtól?
  4. Mik az innovációval kapcsolatos legfontosabb tapasztalataik és eredményeik?
  5. Kell-e valamit tenniük az innováció fenntarthatósága érdekében? Ha igen, akkor mik a teendőik?
  6. Az elért eredmények és tapasztalatok alapján mit változtatnának, illetve terveznek a jövőben az innovációt illetően?
  7. Milyen egyéb, specifikus programelemet emelne ki a szociális innováció gyakorlata kapcsán?

Kérjük, a szociális innováció bemutatásakor mindenképpen térjen ki a következőkre:

  1. Mi a pályázók által innovációnak számító újdonság: Pl. egy addig is használt beavatkozást megváltoztattak; a szervezet vezetésében hajtottak végre hatékonyságnövelő változtatást; elértek egy eddig megközelíthetetlen klienscsoportot; stb.
  2. Kikre vonatkoznak az innováció által nyerhető előnyök: pl. egyének, családok, csoportok, közösségek, a szélesebb társadalom, illetve maga a szervezet; stb.
  3. Ki az innováció ötletgazdája: pl. egy adott problémával küzdő kliens; a szociális szervezet egy tagja; a szociális szervezeten belüli csoport; stb.
  4. Mik az innováció fenntarthatóságának feltételei: pl. Miért hiányzott az adott gyakorlat a korábbi intézményi működésből, milyen feltételekkel biztosítják az innováció járványhelyzetet követő fenntarthatóságát, illetve milyen kockázatok veszélyeztetik ennek fenntarthatóságát? Írásba foglalták-e az innováció fenntartását biztosító feltételeket, eljárásokat (pl: protokollban, SZMSZ-ben, minőségbiztosítási eljárási rendszerben)?

[1] Tartósnak tekinthető egy innováció abban az esetben, ha a koronavírus-helyzet (gazdasági, szociális, egészségügyi) kényszerei közepette kialakuló szervezeti/intézményi megoldás a járvány-helyzet elmúltát követően is beépül a működés mindennapi gyakorlatába. A pályázónak bizonyítania kell, hogy elkötelezett az innováció fenntartása érdekében és átgondoltan igyekszik azokat a jövőben is alkalmazni. [2] A szociális innováció minden olyan komplex folyamat, amely olyan termék/szolgáltatás, eljárás vagy program szociális célú bevezetését és alkalmazását foglalja magában, amely a bevett társadalmi vagy intézményi gyakorlat megújítására, megváltoztatására irányul. A pályázat során alkalmazott definícióban a kiíró szervezetek olyan programok bemutatását is várják, amelyek ugyan nem teljesen újszerűek (abban az értelemben, hogy az már létezik a pályázón kívüli, más szervezetnél), de innovatívak a programelemek helyi adaptációját, megvalósítását tekintve. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. június 13. csütörtök, Antal, Anett napja van.
Ma van a(z) Szent Antal ünnepe.
Az év 24. hete és 165. napja.
Holnap Vazul napja lesz.

1867. A Magyar Történelmi Társulat megalakulása. E napon tartott közgyűlésen felolvasták az alapszabályt. Elnökké gróf Mikó Imrét, 2-od elnökké Horváth Mihályt, 3-ad elnökké Ipolyi Arnoldot választották.


1969. Százhalombattán (Fejér m.) felavatták a hőerőművet és az olajfinomítót.


Weöres Sándor: Eresz alól

Eresz alól fecskefia ide néz, oda néz:
van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?
Csőrét nyitja ám,
buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle belefér igazán.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com