Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Buff - No final
68
hallgató

2020. július 17-ig még beválthatók a március 11. után lejárt gyógyászati segédeszköz receptek

- 2020. június 30. 12:15 - 2283 megtekintés

A minisztérium a MEOSZ-nak megfogalmazott válaszában ígéretet tett többek közt a veszélyhelyzet időtartama alatt lejáró gyógyászati segédeszköz vények érvényességi idejének meghosszabbítására is, azonban erről csak a napokban megjelent rendelettel gondoskodott, holott a veszélyhelyzet 2020. június 18-án már megszűnt.

A miniszter most megjelent rendelete alapján a 2020. március 11. és 2020. június 18. napja közt lejárt gyógyászati segédeszköz receptek beváltási határideje, illetve az ebben az időszakban lejárt gyse kölcsönzési idő 2020. július 17. napjáig meghosszabbodik.

Az intézkedés sajnálatos módon megkésve – április helyett június végére – a veszélyhelyzet megszűnését követően megjelent rendelettel valósult meg és elkésettségén az sem javít, hogy visszamenőleg, a 2020. március 11-ével lejárt vényekre is vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása, hiszen feltételezhetően a már 3 hónapja lejárt receptet kidobták vagy a folyamatos ellátás érdekében az érintettek már új receptet szereztek be.

Amint arról korábban beszámoltunk, a veszélyhelyzet megszüntetésével elrendelt intézkedéseket fokozatosan, több lépcsőben vonják vissza. A mozgáskorlátozott emberek ellátását érintő, ezideáig ismertté vált fontosabb egészségügyi intézkedéseket az alábbiakban megismételjük.

  • Ha az orvos megítélése szerint a beteg személyes jelenléte nem szükséges, 2020. szeptember 15-ig nem kell személyesen elmenni az orvoshoz, mert továbbra is adható telefonon táv-diagnózis és terápiás javaslat is. Így pl. lehetőség van gyógyszert telefonos konzultációt követően felíratni.
  • Az eReceptet bárki kiválthatja, ezért jelenleg nem szükséges a gyógyszer és az egyes, patikában is kiváltható gyógyászati segédeszközök kiváltásához felírási igazolás.
  • A rehabilitációs fürdő ellátások (pl. gyógyvíz, gyógyúszás, gyógygáz, stb) vénybeváltási ideje a veszélyhelyzet és az egészségügyi válsághelyzet időtartamával meghosszabbodnak, illetve ezekre hivatkozva a már megkezdett kúra is megszakítható.
  • A gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok 2020. szeptember 15-ig érvényesek
  • A 2020. március 11. és 2020. június 18. közt lejárt gyógyászati segédeszköz receptek beváltási határideje 2020. július 17. napjáig meghosszabbodik.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. február 19. szerda, Zsuzsanna napja van.
Az év 08. hete és 50. napja.
Holnap Aladár, Álmos napja lesz.

1867. A második magyar királyi minisztérium kinevezése.


1867. István főherceg, Magyarország volt nádora és a királyság helytartójának halála Mentonéban, Nizza mellett.


Sipos Gyula / 1921.febr. 19. - 1976.aug.30./

Varjak télen

"...Rendetlen rend ez. Megfoghatatlan.
Szállnak a varjak.
Nincs parancsszó az ilyen csapatban,
nincs V-alakzat.

Szétszórod őket?Egybekering.
Bölcsebb törvényű ez a sereg.
Együtt repül s külön maga mind.
És túlél mindeneket.

Időjárás

2025-02-19, 03:26
Clear sky
WNW
Clear sky
-3°C
0.6 m/s
Apparent: -6°C
Nyomás: 1033 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 0.6 m/s WNW
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:42
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com