Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Kalendárium
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

29 év után nem nyert a budafoki mozgássérült trafikos

- 2013. augusztus 21. 13:20 -

Witt János huszonkilenc éve üzemeltet trafikot Budafok központjában. A súlyosan szívbeteg ember azonban nem nyert a mostani koncesszión, sőt: a második körben indoklás és aláírás nélkül utasították vissza pályázatát. Három demokrata párt flashmobbal kíván tiltakozni. Az elkövetkező napok valamelyikén az MSZP, az Együtt 2014-PM és a DK XXII. kerületi szervezete közös flashmobot szervez. A helyi demokrata erők összefogásának apropóját egy kétszeresen sikertelen trafikkoncessziós pályázat adja.

Witt János 1954-ben született, kétéves korában paralízises lett, minek következtében jobb lábára azóta is súlyosan biceg, hatvanszázalékos mozgáskorlátozottságot állapítottak meg nála, amiért 1992 óta rokkantnyugdíjas. Emellett 1999-ben volt egy infarktusa, a közelmúltban pedig ismét súlyos szívbetegségen esett át és emiatt azóta is kórházban fekszik. Interjúalanyunk 1978 óta volt trafikos, 1984 óta pedig ugyanazt a trafikot viszi Budafok városközpontjában. 1998-tól mostanáig betéti társaságként, családi vállalkozásban ment az üzlet. Főleg dohányt, emellett ? egyebek mellett ? üdítőt, játékokat, bizsut és valamennyi alkoholt árult.

Witt MSZP-tag, a Népi Platform elnökhelyettese, a XXII. kerületi pártszervezetnek pedig elnökségi tagja. Miután nem nyert trafikkoncessziót, még nem tudja, mihez kezd a dohány nélküli üzlettel. ?A remény hal meg utoljára. Az üzletet minden körülmény közt megtartom, bízva abban, hogy egyszer a dolgok még jóra fordulnak? ? mondta az atv.hu-nak. ?Egy nagyon jól bevezetett üzletet vezetek. Gazdagodni nem tudtam a haszonkulccsal, de valahogy megéltem. A mai haszonkulccsal viszont ez egy aranybánya? ? közölte munkatársunkkal. Kérdésünkre, hogy nem kérték-e fel strómannak, Witt úgy felelt: ?Felkértek, de elutasítottam.??Budafokon mindenki csak úgy ismer, mint a trafikost? ? mondta. A fia nevében jelentkeztek a trafikkoncesszióra, mivel a kiíráskor, eredetileg a nyertes koncesszió még nem volt örökölhető ?és gondolnom kellett a családom jövőjére?. Hozzátette: azt nem lehetett tudni, hogy menet közben a szabályokat ? akár ezt, vagy az árrésre vonatkozót ? megváltoztatják. ?Nagyon úgy tűnik, hogy csak a Fideszhez közeli, szakmailag tapasztalatlan emberek kapták a koncessziókat? ? vélte. Interjúalanyunk úgy tudja: a huszonhat kerületi győztesből öt-hat van, ?aki üzlettel foglalkozik, volt legalább egy közértje, vagy árult például lottószelvényt?. A többit abszolút szakmán kívüliek nyerték ? mondta Witt.

A sikertelen pályázata ? és a trafikgate kirobbanása ? után hirdette meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a második koncessziót azoknak, akik az első körben pályáztak, de nem nyertek. Witt hangsúlyozta: teljesen megfelelt a második kiírása által támasztott feltételeknek, azonban pályázatát ekkor is negatívan bírálták el. ?Tájékoztatjuk, hogy a megküldött jelentkezése alapján megállapításra került, hogy Ön a felhívásban előírt feltételeknek maradéktalanul nem felel meg, így Társaságunk a Pályázati Felhívás (sic!) alapján Önt dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság továbbgyakorlására nem jogosítja fel? ? állt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től érkezett, aláírás és indoklás nélküli levélben.

Forrás: atv.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 5 = harminc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 12:15
Clear sky
NE
Clear sky
18°C
1.6 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 1.6 m/s NE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 3.4
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com