Az ART+CINEMA mozival együttműködésben eddig két akadálymentesített vetítésre került sor, melyre szép számmal látogattak el az érintettek és kísérőik. Szeptember 11-én (vasárnap) délután 4 órakor a nagy sikerű Bélier Család című francia-belga filmet tekinthetik meg narrációval.
Néhány mondat a filmről: Paula Bélier első látásra egy átlagos tinédzser életét éli egy francia kisvárosban: gimnáziumba jár, fiúzni akar, legjobb barátnőjével bandázik iskola után, és nagyon szeretne énekfakultációra járni, egy fiú kedvéért. Már a meghallgatáson kiderül, hogy kivételes zenei tehetsége van, és tanára komoly esélyét látja, hogy a lány egy menő párizsi iskolában fejleszthesse hangját. Ám a lehetőség Paulát nem várt dilemma elé állítja: családjában ő az egyetlen, aki nem siketnéma, ami miatt szülei és farmjuk gazdálkodásában elengedhetetlennek tűnik a segítsége. Főleg, amikor édesapja hirtelen ötlettől vezérelve indulni akar a helyi polgármester választáson és politikai ambícióinak népszerűsítését-tolmácsolását csak a lány tudja segíteni. De vajon ez elég ok, hogy családja visszatartsa a tehetséges lányt álmai valóra váltásától? A színházainkkal már javában folyik az egyeztetés. A színházkedvelők egy igazi csemegével hangolódhatnak rá a hamarosan induló színházi évadra. Szeptember 24. 19 óra, Nemzeti Színház Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde Az előadást Vidnyánszky Attila rendezte. A főszerepekben a színház két kiemelkedően tehetséges művésze, Ács Eszter és Fehér Tibor lesz látható és hallható. További szereplők: Nagy Mari, Szarvas József, Blaskó Péter, Tóth Auguszta és sokan mások. Narrátor: Bonecz Ervin Mivel ezen a napon van a Nemzeti Színház nyílt napja, ezért az előadásra a belépés díjtalan, *_DE MINDENKÉPPEN REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!!! Regisztrálni és jegyeket igényelni az alábbi elérhetősékeken lehet: _* ** *_bonecz@90decibel.org
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Kulturális kirándulás a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba
Egy történet két világ címmel új online programot indít a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Ber...
Orbán Bori énekes-színésznő a rádió vendége 2025. június 2.-án kétszer, 10:00 és 22:00 órás hírek ut...
Ingyenes online angol órákat tart egy debreceni fiatalember
2. "Az én szívem hegedű"
MUTASD MEG MAGAD RÉGIÓS KULTURÁLIS SEREGSZEMLE
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
21°C







Vélemény, hozzászólás?