Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Moho Sapiens - Elszáll a szó
52
hallgató

- 2016. október 27. 7:54 - 2816 megtekintés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fogyatékossággal élő pályázók számára 2017/2018-ban felhasználható üdülésre

A pályázat célja A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – fogyatékossággal élők számára üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak. Kedvezményezettek köre Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150.000 forintot. Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő rögzítésére. Elnyert támogatás esetén a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetését követően veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást. Az elnyerhető támogatás Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a támogatott számára kiállított HUNGUEST HOTELS Szállásutalvány segítségével vehető igénybe a pályázati hozzájárulás befizetését követően, az előzetes szállásfoglalás során kiválasztott szállodában. Általános pályázati feltételek • A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia pályázói profilját. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges. Azon pályázók, akik a 2016-os évben már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk. A regisztrációkor használt felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre belépni, a korábban megadott e-mail címre érkeznek majd értesítéseik. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges. • Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően van lehetőség. • A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, melyet a pályázói profillal még nem rendelkező pályázók kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról PDF formátumban letölthető formanyomtatványon nyújthat be. A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában, de 1 MB-nál nem nagyobb méretben) a regisztrációs felületen szükséges feltölteni. Azon pályázóknak, akik korábban megfelelő formában elküldték vagy feltöltötték a fenti dokumentumot (Hozzájáruló Nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez), elegendő saját pályázati profiljukban a jelen pályázati eljárásban történő felhasználásról rendelkezniük. • A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül. • Egy pályázat keretében kizárólag egy nagykorú fogyatékossággal élő személy, illetve egy, vele együtt utazó nagykorú kísérő személy nyújthatja be jelentkezését. • Egy személy kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban. • A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását, valamint a megfelelően kitöltött kötelező mellékletek (kép formátumban; JPG vagy PNG formában, de 1 MB-nál nem nagyobb méretben) feltöltését követően van lehetőség. • A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség. • A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti. • A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap. • A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2016. november 30-ig kap tájékoztatást az Alapítványtól e-mailben pályázatának feldolgozási eredményéről. • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki a korábbi években nem nyert üdülési támogatást az Alapítványtól. • Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati hozzájárulás egy összegben történő befizetése az Alapítvány részére, a megadott módon és határidőig. • A pályázati hozzájárulás befizetésének határideje: 2016. december 12. • Amennyiben a pályázati hozzájárulást a pályázó a megjelölt határidőig nem fizeti be, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül. • Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel legkésőbb 2018. december 20-ig megkezdett üdülésre. • Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázat létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2016. november 25. napjáig állnak fenn. • A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire sem. • Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2018. december 20-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti. A pályázat benyújtható: 2016. november 25. napjáig a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően. Tájékoztatás A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával -, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra felhasználhat. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, valamint annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hat - 3 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 11:56
Overcast
S
Előjelzés
4°C
4 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 4 m/s S
Széllökések: 10.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /95% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com