Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

- 2016. október 28. 9:25 -

A programot úgy állították össze, hogy az a látássérültek számára adjon tapintható és tapasztalható élményeket, de nagy szeretettel várják a kísérőket és az érdeklődőket is!

A séta a Múzeumkertből indul, ahol először a résztvevők megidézik az ötvenes éveket, azt az időszakot, amikor általános volt a félelem a feljelentésektől, a kitelepítéstől, a börtöntől. A mindennapokat pedig meghatározta az élelmiszerhiány, a Szabad nép félóra és a munkaverseny. Felpróbálják az érdeklődők a kor „egyenruháját” a villámhárítós micisapkát és a lódenkabátot és rántottlevest kortyolva átélik a vágyakozást egy szabadabb, gazdagabb életre. Rövid séta után felfedezik az egykor főúri pompával díszített Zichy palota, Kossuth klub épületét, amely számos politikai vitának adott otthont, hiszen itt működött a Petőfi Kör, a forradalom egyik szellemi előkészítő műhelye. Onnen a rádióhoz mennek a megjelentek, ahol először dördültek lövések és megidézik október 23-a izgalmas estéjét, amikor a tüntetők megpróbálták elérni, hogy a rádió beolvassa követeléseiket. Egy mikrofon segítségével saját kihangosított hangjukat is kipróbálhatják az érdeklődők. A Bródy Sándor utcai bérházak udvarán fedezéket keresnek, akárcsak a pesti srácok, kitapintják a barikádépítésre alkalmas kockaköveket, a lövések nyomait a házfalakon. Naplók és visszaemlékezések, hangok segítségével megelevenednek az októberi harcok. Kipróbálják azt is, hogy hogyan mutatták az emberek, hogy békés szándékkal, fegyvertelenül mennek az utcán. A Vas utcai kórház sok sebesült felkelőnek nyújtott menedéket, ott kipróbálják milyen érzés lehetett nyomókötést készíteni, sebesültek ellátásában segíteni. Végül a Rákóczi útra kiérve, ahol a tömeg szétdarabolta az idáig hurcolt Sztálin szobrot, számadatokkal érzékeltetik a forradalom mérlegét. A séta mindenki számára ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött: A séta találkozási pontja: Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest, Múzeum krt. 14-16, 1088) , az Arany János szobornál a múzeum kertjében A séta lehetséges időpontjai: 2016. november 5. szombat 10:30 2016 november 12. szombat 10:30 2017 március 25. szombat 10:30 2017. április 1. szombat 10:30 2017. április 8. szombat 10:30 jelentkezés: Email cím: ildiko.laszlo@imaginebp.hu vagy telefonon: 06 20 454 19 16

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 8 = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-06, 22:38
Clear sky
NNW
Clear sky
21°C
1.8 m/s
Apparent: 19°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 35%
Szél: 1.8 m/s NNW
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com