Nem fertőződtek meg koronavírussal a velencei karneválon járt debreceni diákok
Nem állt fenn annak kockázata, hogy megfertőződtek volna – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Továbbra sincs koronavírusos megbetegedés Magyarországon, nincs olyan minta, amely azt igazolná, hogy bárki megfertőződött volna – mondta Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter több magyarországi egészségügyi esetet is ismertetett. Gulyás Gergely elmondta, a rendelkezésére álló jelentés szerint a velencei karneválról hazatért debreceni diákoknál nem állt fenn annak kockázata, hogy megfertőződtek volna. A kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette az azzal összefüggő felhívást, hogy Magyarországon továbbra sem tudnak betegről, de nem zárható ki, hogy a vírus esetleg megérkezik ide is. Azt kérte a magyar állampolgároktól, ne utazzanak fertőzött területre, ha mégis, regisztrálják magukat a konzuli szolgálatnál. Ha valaki ilyen területről tér haza, lehetőleg ne menjen közösségbe, ha pedig tüneteket észlel magán, maradjon otthon, telefonon értesítse a háziorvosát vagy hívja a rendelkezésre álló zöld számokat. Az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban járt gyermekeket két hétig ne vigyék iskolába, és azok az egyetemisták és munkavállalók is maradjanak otthon, akik jártak Észak-Olaszországban az elmúlt időben – kérte a kormány nevében. (Forrás: Dehir)
Ezeket is olvassa el:
Idén is ingyenes szűréssel várják az érdeklődőket az Érszűkületi
Feleannyit kell várni egy protézisműtétre, bevált az OEP módszer
Áttörés a hallásgyógyászatban: génterápiával kezelhetővé válhat az öröklött siketség egy formája
4027 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt egy 37 éves férfi
Változik a kórházi ellátás rendje 2012. július 1-jétől
Meghaladta az egymilliót a fertőzöttek száma a világban, és több mint 53 ezren haltak meg
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C






Vélemény, hozzászólás?