Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Pokolgép - Metál az ész
41
hallgató

Veszélyhelyzet: a MEOSZ kérése nyomán hamarosan érkezik a kormányzati segítség a mozgáskorlátozott embereknek

- 2020. március 19. 10:05 - 1209 megtekintés

Zöldszám a mozgássérülteknek…

A MEOSZ elnökeként felelősen eljárva fordultam segítségért ( a MEOSZ elnökének levele itt olvasható) annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek számára az Operatív Törzs alakítson ki egy olyan éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonvonalat, melyen jelezhetik, hogy a koronavírus megbetegedéssel összefüggésben otthonukban egyedül és ellátás nélkül maradtak. Kértem, hogy mielőbb tegyék meg a szükséges intézkedéseket a zöldszám létrehozása iránt, hogy egyetlen ember se maradjon ellátatlanul – nyilatkozta a MEOSZ. elnöke. Ahogy azt már korábban is nyilatkoztam, az ingyenesen hívható zöldszám létrehozását az indokolja, hogy az egyébként is sokszor nehéz körülmények között, gyakran kétfős mikroháztartásokban élő mozgássérült emberek, az egyik családtag kiesése esetén még súlyosabb helyzetbe kerülhetnek.

Azok a családok  pedig fokozottan ki vannak téve a veszélynek, ahol mozgáskorlátozott gyermeküket, vagy idős családtagjukat egyedül ápolják. Ebben az esetben a gyermek, súlyosan fogyatékos vagy idős személy maradhat magára, ellátás nélkül. A MEOSZ álláspontja szerint a zöldszám biztosításának célja az, hogy a szükség helyzetbe kerülő személynek legyen lehetősége azonnali, ingyenes segítséget kérni saját maga vagy otthon maradó családtagja számára.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 20:59
Overcast
SSW
Előjelzés
28°C
3.6 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.6 m/s SSW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com