Az EMMI intézkedési tervet adott ki a veszélyhelyzetre a fogyatékos emberek védelmében
A kilenc pontban megfogalmazott feladatokat tartalmazó Intézkedési Tervet (az Intézkedési Terv teljes szövege itt olvasható) 2020. március 25-én adta ki Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere annak érdekében, hogy csökkentsék az olyan – akár életet veszélyeztető helyzetek – előfordulását, amikor az otthonukban élő mozgáskorlátozott és fogyatékos emberek a gondozást végző személy súlyos megbetegedése miatt egyedül, ellátás és támogatás nélkül maradnak.
Az Intézkedési Terv célja, hogy e veszélyeztett társadalmi csoportnak a fertőzésveszélyt jelentő személyes kapcsolatok korlátozása által, a megváltozott helyzetben is biztonságos életkörülményeket biztosítson a szükséges támogatás, felügyelet garantálásával.
A MEOSZ javaslatainak figyelembevételével az Intézkedési Terv első két pontja határozza meg a jelzőrendszer kiépítésével kapcsolatos feladatokat. Elsősorban előírja azt, hogy valamennyi önkormányzat mérje fel, hogy a területén hány olyan fogyatékos személy él, aki a veszélyhelyzetben támogatásra szorul, illetve családjában előállhat olyan helyzet, amikor a gondozó családtag betegsége vagy karantén idején segítségre lehet szüksége. Emellett elrendeli az önkormányzatok és helyi érdekvédelmi szervezetek fellépését annak érdekében, hogy ösztönözzék a fogyatékos embereket és családtagjaikat arra, hogy vegyék fel a kapcsolatot a települési önkormányzattal. Mindezt azért, hogy a fogyatékos emberek elemi szükségleteinek kielégítését szolgáló áruk, szolgáltatások – így különösen az étkezés, gyógyszerellátottság, tiszta rendezett környezet, ruházat, bevásárlás, higiénés eszközök – folyamatosan rendelkezésre álljanak számukra.
A továbbiakban az Intézkedési Terv kitér a tájékoztatás fontosságára (a fogyatékos személyek érdekvédelmét ellátó társadalmi szervezetek honlapját a www.koronavirus.gov.hu oldalról is elérhetővé kell tenni), a közszolgáltatásokhoz való személyes részvétel nélküli hozzáférés biztosítására, a fogyatékos emberek ellátásával kapcsolatos feladatok megvalósításába önkéntesek, illetve nélkülözhető munkakört betöltő állami alkalmazottak bevonására, valamint ingyenes WIFI hálózat biztosítására.
A MEOSZ szerint az Intézkedési Tervben foglalt feladatok végrehajtása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a koronavírus veszélyhelyzet alatt azok a családok, ahol mozgáskorlátozott vagy más fogyatékossággal érintett ember él, időben megkapják az egyéni igényeikhez igazodó ellátást, segítséget.
Budapest, 2020. március 26.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C