Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

SAJTÓKÖZLEMÉNY: Mától 1 Ft-tal életet menthet!

- 2010. január 31. 20:55 - 2110 megtekintés

Ma indul a „Segíts okosan!” kampány

A mai napon indul el és 2010. március 17-ig tart a „Segíts Okosan!” program, amelynek legfőbb célja, hogy a hazai utakon futó mentőautók mindegyikét defibrillátorral lássa el, illetve bővítse az emberek életmentéssel kapcsolatos ismereteit. A program ideje alatt a szervező Unilever Magyarország Kft. 17 márkájának minden értékesített terméke 1Ft-tal támogatja az Országos Mentőszolgálatot, amely az így összegyűlt adományt defibrillátorok beszerzésére fordíthatja.

Az életmentő készülékek szükségességét legjobban az a szomorú tény bizonyítja, hogy Magyarországon naponta hetvenen, évente 25 ezren halnak meg hirtelen szívmegállás következtében, csaknem háromszor annyian, mint az Európai Unió többi tagországában.

„Ma Magyarországon  a leggyakoribb halálok – mintegy 51 százalékban – a szív és érrendszeri megbetegedések. E hazai statisztikák igen riasztóak, hiszen a 65 év alatti népességben az uniós átlag 2-3 szorosát mutatják. A 35 év felettieket sújtó heveny szívizominfarktus egyik leggyakoribb tünete az esetek 30 százalékában a hirtelen szívleállás. A 35 év alattiak esetében e tünetek jellemzően genetikai, virusos szívizomgyulladás illetve egyéb okokra, vagy esetleg szívizom-traumára vezethetők vissza”.– mondta Merkely Béla professzor, a Kardiológiai Szakmai Kollégium elnöke.

A tudatos vásárlók bevonásával tavaly életre hívott program sikerét jelzi, hogy 2009-ben több mint 56 millió forint gyűlt össze a promócióban résztvevő termékek eladási árából elkülönített 1 Ft-okból.
Amennyiben ez a siker idén is megismétlődik, akár már 2010-ben minden mentőautóban lehet defibrillátor.
A statisztikák szerint ezzel jelentősen javulnának a betegek túlélési esélyei.

„Hirtelen szívmegálláskor a defibrillátor használata bizonyos esetekben akár 70%-kal növelheti a túlélés esélyét. Ezért kiemelten fontos, hogy az összes mentőautóban legyen ilyen készülék, hogy munkatársaim minél nagyobb eséllyel végezhessenek sikeres újraélesztést.” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. – „Ma még száznál is több olyan mentőkocsi van az országban, amelyben nincs korszerű defibrillátor.”

„A média szomorú hírei is megerősítenek minket abban, hogy alapvető fontosságú az emberekben tudatosítani: bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor gyors és szakszerű segítségre van szüksége. A kampány egyik üzenete, hogy nemcsak akkor tudunk aktívan segíteni, ha vészhelyzetre kerül sor. A Segíts okosan! programon keresztül egyszerűen a megfelelő termékek választásával érhetjük el, hogy minden mentőautóban legyen defibrillátor.” – Molnár Kálmán az Unilever Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója.

Az 1 Ft-ok gyűjtésével párhuzamosan idén is megrendezésre kerül a hazai mentőállomások versenye. A mentőállomásokra 2010. február 1 és 28. között lehet szavazni a:
www.segitsokosan.hu
weboldalon „Az én mentőállomásom” menüpontra kattintva, vagy SMS-ben a nem emeltdíjas +36-20/552-4557 telefonszámon. A verseny zárását követően a nyolc, csoportonként legtöbb szavazatot összegyűjtő mentőállomás a Segíts okosan! program, egyenként negyedmillió forintos különdíjából részesül, amelyet a győztesek az állomás fejlesztésére, korszerűsítésre fordíthatnak.

Ugyancsak a „Segíts okosan!” program részeként az Unilever az OMSZ közreműködésével, egy 60 állomásos országos roadshow keretében öt Tesco hipermarketben – Budapesten, Budaörsön, Debrecenben, Szegeden és Pécsen – egész napos programokkal, életmentő bemutatókkal, életmentéssel kapcsolatos tanácsadással, OMSZ kiállítással, és nyereményekkel várja majd az érdeklődőket.

A „Segíts okosan!” program további részletei, az akcióban meghirdetett termékek listája, a mentőállomások versenye, illetve a roadshow időpontjai és helyszínei a: www.segitsokosan.hu
weboldalon találhatóak.

További információ:
Kovács Margit
Hill and Knowlton Hungary
T.: 06/30 – 695 – 8868
margit.kovacs@hillandkmovlton.com

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - 9 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 12:25
Mainly clear
NNW
Mainly clear
24°C
2.9 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 2.9 m/s NNW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com