Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Postássy Juli - Dal a szívr*l
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Sorra érkeznek a kórházakba a védőeszközök

- 2020. április 3. 19:26 - 1216 megtekintés

A tömeges megbetegedésekre felkészülve Magyarországon is folyamatos az egészségügyi védőeszközök hazai és külföldi beszerzése, erre százmilliárdos nagyságrendben költ a kormány és azt is egyértelművé tette, hogy minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez.

A lehetséges hazai beszerzéseken és gyártáson túl, minden diplomáciai kapcsolatot is bevetünk azért, hogy külföldről is be tudjunk szerezni egészségügyi eszközöket. Kínából és más országokból is már több szállítmány érkezett és még fog is érkezni.

Az eszközök elosztása az Operatív Törzs utasításai alapján történik, szigorú katonai rendben. Mindenek előtt a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozóknak kell  biztosítani a védőfelszerelést. Azon belül is különösen fontos az intenzív és fertőző osztályokon dolgozó ápolók és orvosok védelme, akik speciális védőeszközöket kapnak. Ők ugyanis különösen kitettek a fertőzés-veszélyének, hiszen közvetlenül a fertőzött betegek kezelését végzik.

A kórházakba szállított készletek ellenőrzését a kórházparancsnokok felügyelik, hiszen a betegellátás biztonsága és az egészségügyi dolgozók védelme érdekében  fontos, hogy a védőeszközök valóban oda kerüljenek, ahol arra szükség van.

Ezen a héten több mint nyolcvan kórházba és a mai napon is több mint 50 kórházba szállítottunk védőeszközöket.  Többek között a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, a Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, több budapesti kórházba, továbbá a szegedi, a debreceni, kistarcsai, és számos másik vidéki kórházba.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 14. szerda, Bódog napja van.
Az év 03. hete és 14. napja.
Holnap Lóránt napja lesz.

1662. II. László király halála. Emlékeinkfölveszik ugyan őt királyaink névjegyzékébe,de "bitorló" megjegyzéssel. Félévi országlásából semmi emlékezetes kormánytettnek emléke nem maradt fenn;érmei is a leghitványabbak közé tartoznak.


1301. III. Endre király halála Buda várában.1291. országgyűlésen alkotott törvénykönyve,mely a nemesek alkotmányos jogait tetemesenkibővítette a legtartalmasabb a XIII. században.


Kormos István: Téli rege

"...Holnapra hó jön, frissen zuzogó,
ötforintos pelyhekkel jön a hó,
kisujj rajzolja hóba a nevem,
de ördögöké a szerelem."

Időjárás

2026-01-14, 13:54
Overcast
NNE
Előjelzés
-4°C
1.5 m/s
Apparent: -9°C
Nyomás: 1025 mb
Páratartalom: 82%
Szél: 1.5 m/s NNE
Széllökések: 5.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com