Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Gyógyultan távozott a Semmelweis Egyetemről egy fertőzött gyermek

- 2020. április 9. 12:28 - 1711 megtekintés

A kislány epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában.

Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus tesztet, mely pozitívnak bizonyult.

A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus fertőzésre. A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztető gépről le tudtuk venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult.

A beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult.

A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontroll vizsgálatokra kell majd visszajönnie. A család kérését és a betegjogokat tiszteletben tartva további nyilatkozatot nem ad a Semmelweis Egyetem az esettel kapcsolatban.

Forrás: KRI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 12. vasárnap, Gyula napja van.
Ma van a(z) Űrhajózás napja.
Az év 15. hete és 102. napja.
Holnap Ida napja lesz.

1793. I. Ferenc rendelete mérsékelt vámot vet ki a Magyarországra eddig vámmentesen szállítható osztrák iparcikkekre.


1917. Az uralkodó Rudolf von Stöteger-Steinert nevezi ki közös hadügyminiszterré.


Nadányi Zoltán: Virágok

" Tavasz, tavasz, virágok friss füvek közt.
Tegyétek félre a kést, a botot.
Füvek, virágok e két durva eszközt
nem szívelik, mert bántani szokott..."

Időjárás

2026-04-12, 04:04
Clear sky
NE
Clear sky
7°C
1.9 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 43%
Szél: 1.9 m/s NE
Széllökések: 7.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com