Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
41
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elindította a HRENKO Digital Agency #tanuljagepemen kezdeményezést

- 2020. április 10. 20:08 - 1704 megtekintés

Március közepén bejelentették, hogy a járványügyi helyzet miatt az oktatás digitális rendszerre áll át. HRENKO Digital Agency erre reagálva vették elő egy korábbi ötletüket, aminek lényege, hogy használt, de jól működő számítógépeket, laptopokat, tableteket adomány formájában újrahasznosítsunk ahelyett, hogy kidobnánk őket. Ezzel most nem csak a környezet terhelését csökkenteni, de gyorsan tudnak segíteni azoknak a rászoruló diákoknak, akik számítógép nélkül jelentős hátrányba kerülnek a tanulmányaik folytatásában.

AZ ELSŐ LÉPÉS

Azt szerették volna, hogy az adományozás rögtön el is tudjon indulni, ezért agilis módszerrel 2 nap alatt elindították a tanuljagepemen.org oldalt. Itt egy-egy egyszerű űrlap kitöltésével lehet igényeket és felajánlásokat rögzíteni, ők pedig összekötik a két oldalt, hogy az eszközök mielőbb célba érjenek.

AZ IGÉNYEK

Ahhoz, hogy koncentráltan tudják az igényeket felvenni, az iskolai alapítványokat és tanodákat kezdték el bevonni. Ők azok, akik pontosan ismerik helyben a viszonyokat, össze tudják gyűjteni az eszközigényeket, a kapott eszközöket szét tudják osztani, a legtöbb esetben a jogtiszta szoftverek telepítését és a szállítást is megoldják. Eddig 54 alapítvány adott le igényt több, mint 2000 eszközre az oldalon. A tavalyi KSH adatok alapján 5.900 általános- és középiskola van Magyarországon, a legnagyobb részüknek van alapítványa is. Ezzel, és az eddig kért átlagos eszközszámmal kalkulálva 150.000 darabra becsülik az eszközhiányt.

ADOMÁNYOZÓK

Első fázisban vállalatok, vállalkozások minél szélesebb körét szeretnének megszólítani a kezdeményezéssel. Saját és tágabb környezetük tapasztalataiból tudják, hogy a lecserélt céges gépekkel sok esetben nehezen tudnak mit kezdeni, és az is előfordul, hogy komoly költségek mellett ezek az eszközök végül veszélyes hulladékként végzik. Ehelyett kínálnak arra megoldást, hogy ezek a gépek adományként rászoruló diákokhoz jussanak el. Azt gondolják, hogy ha sikerül bevonniuk a vállalatokat, akkor így tudnak a leggyorsabban és a legnagyobb számban eszközöket előteremteni. Eddig 33 számítógépet tudtak célba juttatni és további 120 átadása van folyamatban két nagyvállalat felajánlása révén.

A FOLYTATÁS

A várható nagyságrendet figyelembe véve úgy gondolják, hogy hosszabb távon ezt a mennyiségű tranzakciót csak egy digitális megoldással lehet majd kiszolgálni. Ezért szeretnék a jelenleg üzemelő weboldalt átalakítani, és egy olyan online matchmaking platformot lefejleszteni, ami már képes lesz az adományozás teljes folyamatát szoftveresen lekezelni. Ennek megvalósításához folyamatosan keresnek a partnereket. Hosszabb távon pedig azt szeretnék elérni, hogy a #tanuljagepemen kezdeményezés megteremtse annak a kultúráját, hogy nem dobják ki még jól használható informatikai eszközöket, hanem adomány formájában újrahasznosítják.

HACK THE CRISIS HUNGARY

Április 3-5. között rendezték meg a Hack the crisis Hungary 48 órás hackatlont és ötletversenyt, ahol a szervezők idén a járványügyi helyzetre való tekintettel többek között a save education, vagyis az oktatás megmentése témában vártak ötleteket. HRENKO Digital Agency is elindította a #tanuljagepemen-t, hogy kihasználják a különböző szakértők által felajánlott mentorálás lehetőségét, és további támpontokat gyűjtsenek a folytatáshoz. A kezdeményezésük elnyerte a Day One Capital különdíját, akik felajánlották, hogy a stratégiai kialakításában és kapcsolatépítésben fognak együttműködni velük.

A LEGÚJABB FEJLEMÉNYEKÉRT KÖVESD A #TANULJAGEPEMEN

FACEBOOK OLDALÁT: HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/TANULJAGEPEMEN/



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 9 = tizenegy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 14. vasárnap, Vazul napja van.
Az év 24. hete és 165. napja.
Holnap Jolán, Vid napja lesz.

1680. Báthory Zsófiának, II. Rákóczi György fejedelem özvegyének halála Munkácson. Ő, mint a Báthoryak utolsó sarja, roppant nagy vagyonnal rendelkezett. Hamvai Kassán, a jezsuiták templomában nyugszanak.


1801. A nádor körlevélben megújította a titkos társulatokat tiltó rendeletet. A köztisztséget viselőknek esküt kellett tenni arról, hogy semmiféle titkos szervezetnek nem tagjai.


Ady Endre:
Góg és Magóg fia vagyok én
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdtem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Időjárás

2026-06-14, 13:34
Overcast
WNW
Előjelzés
25°C
3.9 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 45%
Szél: 3.9 m/s WNW
Széllökések: 21.2 m/s
UV-Index: 3.3
Rövid leírás: 7.6mm /51% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com