Elhunyt Dr. Fejes András
Kiemelkedő érdemei vannak a mozgáskorlátozott emberek életkörülményeinek javításáért, társadalmi beilleszkedéséért folytatott munkában.
A parasport mozgalomban tanúsított helytállásával, példamutatásával bátorító példává vált a mozgáskorlátozott emberek számára. A kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes parasportoló az ELTE pszichológia szakán summa cum laude eredménnyel végzett, majd doktorált. A mozgássérült emberek pszichológiai rehabilitációjával foglalkozó disszertációjánk védésével 1978-ban kandidátusi tudományos fokozatot szerzett. Kutatói munkássága – Európában úttörőként – a testi sérült emberek összetett lélektani nehézségeinek gyérítésére irányult. Hat nyelven nyolc könyve jelent meg.
Dr. Fejes András szerette volna, hogy érmei, oklevelei, világhírű emberekkel folytatott levelezései közkinccsé váljanak, ezért azokat 2014-ben szülővárosának ajándékozta. Gyöngyös önkormányzata – megbecsülése és tisztelete jeléül – dr. Fejes Andrásról nevezte el a város sport- és rendezvénycsarnokát.
Dr. Fejes Andrással 2019. augusztusában készítettünk interjút, melyből részletesebben bepillantást nyerhetnek munkásságába. Emléke előtt tisztelegve az írást itt tesszük közzé.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Megható videó: így fut élete első futóversenyén a nyitott gerinccel született kislány
Sikerrel zárult a Minden sport mindenkié! folytatása
Suba Róbert két ezüstérmet nyert a racicei kajak-kenu világbajnokságon
Transzplantáltak Világjátéka
Állami kitüntetéseket vehettek át paralimpikonjaink és sportszakembereink az Országházban
Tokyo 2020 – 10. nap“Frissítés”
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C






