Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

bencsik tamara - könnyű préda
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Irány a hangok után „

- 2010. július 14. 20:12 -

A Nyírségi Látássérültek Egyesülete a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével 3 napos programot valósított meg Nyíregyházán 2010.06.30-2010.07.02. között – rádió amatőr „futóversenyt”.

Versenyfelhívásukra 44 versenyezni vágyó látássérült jelezte részvételét. Rendezvényüket megtisztelte Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke aki, megnyitó beszédében beszélt arról,nagyon örül ennek az ” újszerű kezdeményezésnek”, minden segítséget megad ahhoz,hogy ez a sportág a látássérültek körében elterjedhessen,fejlődhessen. Őt követte Felber Gyula fővédnök az MRASZ elnöke. Örült,hogy több éves próbálkozás eredményeként megszervezésre került a rendezvény, felajánlotta az MRASZ teljes körű támogatását,hogy országunkban más egyesületek is kialakíthassák ezt a sportágat.

Dr.Szőke László fővédnök az MVGYOSZ elnöke a 3 napos rendezvényen kipróbálhatta a sport lehetőségét.Megnyitó beszédében örömmel beszélt arról,hogy hagyományt teremt ez az egyesület ezzel az újszerű sporttal,hiszen már a kultúrában más egyesületek bizonyították,hogy a kezdet nehéz, de a folytatás csodálatos. Ezzel a szervezéssel még közelebb kerülnek a látássérültek egymáshoz,alakul a közösségi szellem.

A verseny első napján vendégeik omnibusszal érkeztek a szálláshelyre. A szálláshely elfoglalása és az ebéd elfogyasztása után megkezdődött az edzés,amely egészen vacsoráig biztosította azt a lehetőséget,hogy mindenki megismerkedhessen a rádió adó és vevő berendezésekkel. Az este ismerkedéssel, beszélgetéssel, baráti kapcsolatok alakításával telt. A verseny napján reggel 7 órakor reggeli tornával nyitották a napot,majd reggeli után a már fent említett vendégek megnyitó beszédeivel elkezdődött a küzdelem . A rendezvényen a részt vevők és a segítők az ajándékba kapott piros színű pólót viselték,a támogatók logóival és a rendezvény szlogenjével. Így volt könnyű figyelemmel kísérni a kijelölt terepen mozgásukat. A rádió klub részéről érkezett segítők narancssárga pólót viseltek.

Az egyenlő esélyek biztosításához a látásmaradvánnyal rendelkezők szemét bekötötték – így a tájékozódás a fül segítségével történt a pályán.

A verseny eredménye :
egyéniben
1., Ficzkó Juhász Mihály 1,22 Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun-Megyei Egyesülete
2., Orsós Sándor 2,26 Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete
3., Murányi Zsolt 2,31 Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete.

Csapatok eredményei :
1., Spongyabob 8,02 Nyírségi Látássérültek Egyesülete
tagjai : Fürj Tímea, Kató Anett, Kató Dóra
2., Hullámtörők 9,11 Csongrád Megyei Egyesület
tagjai: Orbán Róbert,Szabó Gabriella, Szőke-Törökné Zemkó Márta
3., Fürge Rókalábak Csongrád Megyei Egyesület
tagjai: Murányi Zsolt, Tóth Zoltán, Vaskóné Kiss Éva

A serlegek, érmek, oklevelek és a felajánlott ajándékok átadása után szabad program, vacsora után zenés-táncos mulatság következett .

Harmadik nap reggeli után omnibusszal mentek az ország egyik legszebb Állat Parkjába.
Kísérőik megmutatták a Zöld Piramisházat. Segítségükkel etették az elefántokat,a katta majmokat, simogatták a teknősbékát,majd a Zoo Suliban különböző preparált madarakat vehettek a kezünkbe.

Mindenki számára nagy élmény volt,hogy egy igazi pitonból akár nyakláncot is tehetett a nyakába. Ezt a programot ebéd követte és minden hazautazó úti csomagjával,hogy az úton meg ne éhezzen elindulhatott otthona felé.

Nagyon szép és kellemes környezetben tölthették el ezt a három napot.
Élményekben gazdagon térhettek haza.
Szeretnének köszönetet mondani mindazon segítőiknek, adományozóknak,akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvényük színvonalas megvalósításához.

Jakab Sándorné
projektvezető

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 8 = tizenhat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 14. szerda, Helén napja van.
Ma van a(z) Szabványosítási világnap.
Az év 42. hete és 287. napja.
Holnap Teréz napja lesz.

1235. IV. Béla király másodszori koronázása. Béla, ki még atyja életében valószínűen 1207-ben és bizonyosan még 1214 előtt megkoronáztatott, atyja halála után október 14-én, Fejérvárott ismét fejére tétette a koronát.


1883. Megnyílik Szeged első állandó színháza.


Hervay Gizella
/ 1934. okt,14. - 1982. júl. 2. /

Önéletrajz

almafán utolsó alma vagyok
hullok vándorló homlokára
szomját oltja vagy velem vándorol
páros sorsunk oltalmára

szádban jó íz - vagy harmadik szemed
lehetek minden most kezdődik a hajnal
mikor éretten kezedben ébredek
öngyilkos májusi almagallyal

Időjárás

2026-10-14, 18:27
Overcast
NW
Előjelzés
13°C
2.4 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 2.4 m/s NW
Széllökések: 7.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com