Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mire vigyázzanak a vakok vírusveszély idején?

- 2020. április 16. 17:23 - 1331 megtekintés

A koronavírus miatti veszélyhelyzetben úton-útfélen arra hívják fel a figyelmünket, hogy rendszeresen használjunk kézfertőtlenítőt, és minél kevesebb olyan tárgyat fogjunk meg, amihez sokan nyúlnak hozzá. Ebben a helyzetben a vakok és a gyengénlátók különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen ők látás híján kénytelenek tapintásukra hagyatkozni. Ők miként védhetik magukat hatékonyan az esetleges fertőzéstől, mire kell különösen ügyelniük? A születésétől vak Lu­kács Ágotát kérdeztük.

A vakvezető kutyával közlekedő mezőtúri hölgynek, ahogy most sokan mások is, nem kell bejárnia nap mint nap szolnoki munkahelyére, otthonról dolgozik, így ezzel a tömegközlekedés kockázatát eleve minimálisra csökkentheti.

– A vakok „mániákus” kézmosók – árulta el Ágota, saját és hasonló cipőben járó ismerőseiből kiindulva.

– Én például máris mosom a kezem, ha csak picit is úgy érzem, hogy ragad. Kézfertőtlenítőt pedig egyébként is hordok mindig magammal, már csak azért is, mert a kutyával is előfordulhat néha, hogy hánynia kell, és azt nekem kell feltakarítanom. Persze a látássérülteknél is az a legjobb, ha otthon maradnak. Ha elmegyünk valahova, és olyasmit kell megfogni, ami rizikós lehet, például kilincsek, használjunk papír zsebkendőt! Lehet gumikesztyűt is húzni, amit utána kidobunk.

– A segítségkérés viszont sokkal problémásabb. Mostanában én is azért nem utazom, ha nem feltétlenül muszáj, mivel nehéz úgy segítséget kérni, hogy megtartsuk a másfél méteres távolságot. A buszpályaudvaron elboldogulok, de a vasútállomáson nekem is elkél a segítség, hogy tudjam, melyik vágányról megy a vonatom, vagy megmutassák, hogy jutok oda. Érthető is, ha most ódzkodnak segíteni az emberek, miért vállalnának fölösleges kockázatot – fejtette ki Ágota.

– Én szerencsére itthonról dolgozom, de a látássérült páromnak be kell járnia a munkahelyére, persze ő is nagyon ügyel a higiéniára. Nem lakunk együtt, egyedül vagyok két kutyával és a madaraimmal, és bár a bátyám szokott nekem is vásárolni, a boltba én is ki szoktam menni.

– Nálam van kert, de ahol nincs, a vakvezető kutyát is ki kell vinni rendszeresen. A kutyát igazából nem tudjuk fertőtleníteni, ezek a szerek roncsolják is a szőrzetet, így nem kell túlzásokba esni. De a kutya nem is terjeszti a vírust. Azt viszont megtehetjük, hogy a kintlét után áttörölgetjük a bundáját papírtörlővel. És persze mossunk kezet! – magyarázta.

A mezőtúri hölgy amellett, hogy informatikaoktató, Távszem-mentor is. E szolgáltatás lényege, hogy az okostelefonos alkalmazáson keresztül elérhető operátorok „a látássérült helyett látva” segítsenek nekik különböző helyzetekben.

Ágota elmondta, mivel sok látássérült egyedül élő idős ember, különösen fontos most nekik e szolgáltatás. Viszont ez igényel egy alap informatikatudást, ha ez nincs meg, otthonról nem tud segíteni, nem tud telefonhasználatot távoktani, ahhoz ugyanis az illető kezét oda kell helyezni a megfelelő pontra, megmutatni az eszköz kezeléséhez szükséges mozdulatokat.

(Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 - = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 27. szombat, János napja van.
Az év 52. hete és 361. napja.
Holnap Kamilla napja lesz.

1237. Julianus domonkos rendi szerzetes a Volga melléki ősmagyaroktól hazaérkezett. "Megtalálta őket, kik, látva, hogy magyar, igen örvendettek, körül hordozván Őt házanként és falvanként. Földet nem mívelnek, lóban, fegyverben bővelkednek." Julianus 1237. június 21-én indult hazafelé és e napon lépett be Magyarország kapuján.


1901. Megkezdték a budapesti Halászbástya építését Schulek Frigyes tervei alapján. Elkészült 1903-ban.


János napja ma vagyon,
eldöcögtünk a fagyon.
Adjatok vagy hat garast,
kolbászt ide, hat araszt,
egy kis bort a bélembe,
kalácsot a kezembe.

népköltés

Időjárás

2025-12-27, 09:55
Clear sky
ENE
Clear sky
1°C
0.8 m/s
Apparent: -3°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 0.8 m/s ENE
Széllökések: 14.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com