A Debreceni Egyetem 11 ezer egykori hallgatója veheti át most a diplomáját
A Debreceni Egyetem csaknem 11 ezer egykori hallgatója veheti át a diplomáját annak ellenére, hogy nem szerzett nyelvvizsga-bizonyítványt. A kormány a járvány miatt döntött úgy, hogy felfüggeszti ezt a feltételt. Bartha Elek rektorhelyettes ma azt mondta híradónknak: az intézményben elkezdődött a diplomák kiadásának előkészítése. diplomáját annak ellenére, hogy nem szerzett nyelvvizsga-bizonyítványt. A kormány a járvány miatt döntött úgy, hogy felfüggeszti ezt a feltételt. Bartha Elek rektorhelyettes ma azt mondta híradónknak: az intézményben elkezdődött a diplomák kiadásának előkészítése.
– Újra felgyorsuló gazdaságunknak sokkal több diplomásra lesz szüksége. Nem szeretnénk azt, hogyha egyébként az egyetemi tanulmányaikat befejezett szakemberek középfokú végzettségű munkahelyen dolgoznának, ezért nekik ez a mentesítés meg fogja oldani a diplomájuk átvételének lehetőségét – mondta Palkovics László.
– Sok tényezőtől függ majd, hogy mennyi idő alatt fog ez lezajlani. Függ attól is persze, hogy milyen ütemben fognak bejelentkezni. Azért ez a 11 ezer fő, aki potenciálisan diplomához juthat a Debreceni Egyetemen, jóval több, mint ahányan egy adott évben az egyetemünkön diplomát kapnak – hangsúlyozta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?