a Mobiltelefon-alkalmazással akadálymentesítették a Kossuth teret
Magyarországon először idén októberben indult el a tesztüzeme a siketek és nagyothallók számára végzett infokommunikációs akadálymentesítésnek a budapesti Kossuth téren, ami így az első, valóban hozzáférhető köztér lehet.
Az Artklikk Kft. FullXS technológiájának köszönhetően kifejlesztett tesztalkalmazás a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének közreműködésével 2010. október 22-én került bemutatásra Budapesten.
A tesztelés ideje alatt bárki ingyenesen magyar jelnyelvi idegenvezetést kaphat a téren található – turisztikai szempontból is érdekes – műemlék épületekről, de a tervek szerint hasonló technológiával kórházak, egyetemek, önkormányzatok is hozzáférhetővé válhatnának siket és nagyothalló emberek számára.
Ezeket is olvassa el:
Nehezebbé vált a siketek és vakok élete a járvány miatt
Tizenhárom éremmel zárt a magyar csapat a Siketlimpián
Egy "csendes" festőműhely.
Örökbefogadott egy siket kutyát a siket férfi, és megtanítja a jelnyelvre
„Nem szeretnék visszamenni az időben, hogy írótáblát rakjak a nyakamba és azzal kommunikáljak”
Új génterápia állíthatja helyre a siket emberek hallását
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C






Vélemény, hozzászólás?