2010. december 3. – a fogyatékossággal élők világnapja
Nem jótékonykodásra van szükségük, hanem olyan társadalmi környezetre, amely garantálja minden ember esélyegyenlőségét, szükségleteik elismerését és érvényesítését.
Nem az a kérdés, hogy van-e jogszabályi kötelezettség, hanem az, hogy elérjük: a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét mindenki, minden élethelyzetben önként és magától értetődő módon tiszteli. A szemléletváltásnak az elmúlt években voltak már pozitív jelei – állapította meg az ombudsman, de továbbra is rengeteg a megoldásra váró probléma. Szabó Máté „Méltóképpen másképp” elnevezésű projektjében 2009-ben kiemelten is elemezte a fogyatékossággal élők alapjogainak érvényesülését. Az állampolgári jogok biztosának projektje ugyan lezárult, de az idén is folynak a fogyatékossággal élők hazai helyzetét, a társadalmi, jogi környezet alkalmasságát felderítő vizsgálatok, születnek ajánlások. A biztos például ismét megküldte ajánlásait az érintett szerveknek – a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, a Kormánynak, valamint a főpolgármesternek – mert immár egy éve nem kap érdemi választ a közösségi közlekedési rendszerek akadálymentesítésének helyzetével kapcsolatos megállapításaira. 2013. január 1-ére kellene alkalmassá tenni a közösségi közlekedést arra, hogy megfeleljen a fogyatékos emberek adottságainak. A biztos átfogó vizsgálata nyomán 2009 novemberében jelentésében felhívta a figyelmet, hogy az ország nem rendelkezik az akadálymentesítéssel kapcsolatos problématérképpel, így a költségvonzatok sem ismertek. A feladatok ennek következtében nem tervezhetők, a kitűzött határidők eredménytelenül múlnak el. Az építésügyi előírások nem egyformán veszik figyelembe a különféle fogyatékossággal élő emberek igényeit, a hallás- és látássérültek szempontjai például a többiekéhez képest kevésbé jelennek meg a szabályozásban.
Most is folynak az autizmussal élők jogait érintő vizsgálatok, amelyekben az oktatáshoz való joguk sérülését, annak okait tárja fel az ombudsman. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a jövő évben újabb projekteket indít. Ezek egyike, a betegjogok érvényesülésének vizsgálata a fogyatékossággal élők egészségügyi ellátásának körülményeit, az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférésüket is feltérképezi.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Charity - Az adományboltról
Ennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-től
Az otthonápolás munka – biztosítsuk feltételeit az ápolási díjon túl is
Ingyenessé teszi a közösségi adománygyűjtést a NIOK Alapítvány a koronavírus idején
Lakáspályázat fogyatékossággal élő személyek és hozzátartozóik részére
Keresőtevékenység mellett is igényelhető rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
10°C







Vélemény, hozzászólás?