Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Illés - Ne sírjatok lányok
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

38 millió forint értékű eszközadományt juttat el a Debreceni Egyetemnek a Richter

- 2020. április 29. 17:55 - 1387 megtekintés

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara számára 38 millió, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara számára pedig 6 millió forint értékben biztosít tárgyi adományt a Richter Gedeon Nyrt. Az egyetemeknek kutatási és oktatási célokra átadott eszközök korábban a biotechnológiai kutatási és fejlesztési munkát szolgálták a vállalatnál.

A Richter Gedeon Nyrt. nemcsak saját szakembereinek képzésének, de a társadalmi felelősségvállalási tevékenysége keretében a hazai természettudományos képzésnek is kiemelt figyelmet szentel. Ennek keretében a társaság szoros együttműködést alakított ki számos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a Debreceni Egyetemmel és az ELTE-vel is, amely részeként egyebek mellett gyakorlati helyet, valamint szak- és PhD dolgozatírási lehetőséget biztosít a releváns szakokon tanulmányokat folytató hallgatók számára.

„Alapítóként több, az oktatás és a természettudomány területével foglalkozó alapítvány munkáját is támogatja a Richter. A Richter Gedeon Talentum Alapítványt például évről évre 100 millió forintos nagyságrendben biztosít forrást a természettudományos képzésben résztvevő tehetséges fiatalok számára a „Richter Gedeon PhD Ösztöndíj” révén, vagy a hallgatók kutatási feltételeinek fejlesztésével” – mondta el dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője. 

A Richter ezúttal tárgyi adományokkal is támogatja a hazai szakemberképzést: a Debreceni Egyetemnek és az ELTE-nek most átadott, összesen 44 millió forint értékű eszközökkel a két intézmény kimagasló oktató-kutató feladatainak ellátásához kíván segítséget nyújtani. 

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- hat = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 27. péntek, Edina napja van.
Az év 09. hete és 58. napja.
Holnap Ákos, Bátor napja lesz.

1849. A kápolnai csata második napja.


1874. Gróf Lázár Kálmán magyar tudományos akadémia levelező tagjának halála Erzsébetvároson.


Devecseri Gábor
/ 1917.febr.27. - 1971.júl.31./

Az egyes emberek dala együtt

Megszületünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.

Kértünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.

Hadd teljék az életünk
-mint lehet- szeliden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.

Időjárás

2026-02-27, 06:08
Clear sky
WNW
Clear sky
3°C
0.4 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 0.4 m/s WNW
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com