Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


tyson - oh, nem
43
hallgató

Csendes tiltakozás

- 2011. október 17. 18:44 - 1535 megtekintés

„Alulírottak azt a hitet valljuk, hogy csak az emberek, a különböző csoportok és szervezetek összefogásával és nem széthúzással segíthetünk országunk és településeink, a családok és az egyes emberek súlyos gondjain. Ezért csendesen tiltakozunk azon tendenciák és regulák ellen, melyek a szegények, a megalázottak és megszomorítottak helyzetét tovább nehezítik, társadalmi kirekesztésüket erősítik.”

Már megjöttek a fagyok és közeleg a tél. Hazánkban százezrek fagyoskodnak otthonaikban, rettegnek otthonuk elveszítésétől, tízezrek a szabad ég alatt, vagy közösségi szállásokon húzzák meg magukat. Alapvető emberi kötelességünk rajtuk segíteni. Félelmeik gyarapítása, üldözésük, esetleg büntetésük, vagy az ezzel való fenyegetésük ellentmond az alapvető emberi normáknak.

Jelenleg nem állnak rendelkezésre azok a források, melyek biztosíthatnák a hajléktalan emberek minimális téli ellátását. Ez több ezer fedél nélküli ember egészségét, túlélését veszélyezteti. Jelenleg nem megoldott az utcai segítő szolgálatok január 1-jét követő finanszírozása, a tél közepén leállhatnak ezek a segítő szervezetek. Jelenleg nem látható, hogy az elkövetkező hónapokban mikor nyílnak meg új férőhelyek, a meglévő szállások Budapesten már most tele vannak. Mindaddig, amíg a tényleges elhelyezés nincs biztosítva, semmilyen formában nem értelmezhető a fedél nélküli emberek elriasztása meglévő, nyomorúságos és emberhez nem méltó vackaikból.

Jelenleg visszaszorulóban vannak a lakásban lakók lakhatásának biztonságát szolgáló támogatások, nincsenek kormányzati források arra, hogy a hajléktalan szállásokra beköltözőket tovább lehessen léptetni a támogatott, önálló lakhatás irányába.

A vezetők mindenkori dolga és felelőssége, hogy a bennünk rejlő rosszat visszaszorítsák, és a jót megerősítsék. Ezért arra kérjük őket –üljenek bármely döntéshozó testületben, vagy közhivatalban–, hogy e felelősségük tudatában járjanak el most és a jövőben is.

Budapest, 2011.10.17. Győri Péter Vecsei Miklós
Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium vezetői

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 + egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 14:43
Overcast
SSW
Előjelzés
30°C
3.8 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.8 m/s SSW
Széllökések: 9.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com