Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jaz+az - Valahol biztos unnak már
63
hallgató

Benkő: már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák

- 2020. május 7. 10:42 - 869 megtekintés

Több mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.

Beszámolt arról is, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt, ezen felül további 10 ezer katona van készenlétben szükség esetére. Sok tartalékos katona önként jelentkezett szolgálatra a járványügyi helyzetben – tette hozzá.
A kórházparancsnokok, az idősotthonoknál intézményparancsnokok feladatairól azt mondta, ezek az egyenruhások, rendőrök és katonák segítik az intézmények vezetőit, összehangolják a munkát. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a központi ellátásból időben megérkezzenek a védekezéshez szükséges eszközök, továbbá a járványügyi helyzet korlátozásait, a rendszabályok betartását támogatják és ellenőrzik – közölte Benkő Tibor.

MTI 2020. május 7.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. augusztus 25. vasárnap, Lajos, Patricia napja van.
Az év 34. hete és 238. napja.
Holnap Izsó napja lesz.

1620. Bethlen Gábor királlyá választatik. Miután a királyi biztosok a besztercebányai gyűlést odahagyták, Bethlen Gábort a felkelő rendek királlyá választották amit ő el is fogadott, de magát megkoronáztatni nem akarta.


1964. Átadták rendeltetésének a budapesti Lipót telefonközpont nyolcezer új állomását.


József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél-
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com