Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
44
hallgató

Elérhető az „Úgy éljünk, mint ahogy akárki más!” című kisfilm

- 2020. május 26. 8:00 - 1078 megtekintés

Videó…

Elkészült és a Kiváltás TÁRS YouTube csatornán elérhető a TÁRS projekt “Úgy éljünk, mint ahogy akárki más!” című új – összesen 10 perces – kisfilmje, melynek négy egymástól függetlenül is helyt álló, de egybefüggő részében az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy támogatott lakhatásba költözés előtt álló fogyatékos személy, Szilágyi Dániel gondolataiba az új életformájával kapcsolatban.

A fiatalember 2003 óta a csobánkai IRMÁK intézmény lakója és most készül támogatott lakhatásba költözni, ahol aktív segítség mellett, képességeihez mérten önállóan fog élni több társával együtt.

A „Mit jelent számodra a támogatott lakhatás?” alcímet viselő első részben Dani arról mesél, hogy már nagyon várja a kiköltözést, mert úgy érzi, hogy ezzel a lehetőséggel még nagyobb esélye lesz „a saját szabadságának” megélésére és ezáltal sokkal több mindenre lesz képes. Emellett azt is vallja, hogy nem az „ép társadalomnak” kell hozzájuk alkalmazkodnia, hanem nekik kell megmutatniuk azt, hogy be tudnak illeszkedni az „ép társadalomba”.

A „Mik a céljaid a kiköltözést követően?” alcímet viselő második epizódban a nézők megtudhatják, hogy a film forgatásának idejében Dani nagy dologra készült: még nagyintézményi keretek között elvette feleségül mennyasszonyát. Dani szerint „ahhoz, hogy elérd a célod, neked is tenned kell”. Ehhez igazodva a kiköltözés előtt álló lakó szeretne úgy élni, „ahogy akárki más”, vagyis saját egzisztenciát kialakítani, példamutatással színesebbé tenni sorstársai életét és levetkőzni az intézményi létben beidegződött szokásokat.

A „Milyen elképzeléseid vannak a munkával kapcsolatban?” alcímet viselő harmadik kisfilm Dani kiköltözés utáni, munkával kapcsolatos vágyairól szól. Elképzelése szerint a támogatott lakhatásban több mindent megengedhet magának az ember, ha nyitott azok megtanulására. Emellett sokkal tágabb lehet az emberek érdeklődési köre és olyan dolgokat csinálhatnak majd, amit szeretnének. Viszont ez azzal jár együtt, hogy a saját jövedelemből kell gazdálkodni. Dani szeretne több munkahelyen is helytállni és a kinti munkaerőpiaci normáknak megfelelni. Cél számára, hogy beilleszkedjen és  „ritmusa legyen az életnek”.

A „Milyen változást remélsz a kiköltözéstől?” alcímet viselő negyedik és egyben záró részben Dani elmondja, hogy azt várja a támogatott lakhatás szolgáltatástól, hogy önálló legyen minden területen. Ennek feltétele az önálló döntéshozatal erősödése. Dani szerint a gondnokság olykor gátat szabhat a fogyatékos emberek esetében a teljes önállóságnak, azonban azt is látja, hogy „van, akinek szüksége van rá”.

Az „Úgy éljünk, mint ahogy akárki más!” című 10 perces kisfilm teljes verzióját az alábbiakban nézhetik meg.

https://www.youtube.com/watch?v=2-hBFPYbxss

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 11:04
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
3.2 m/s
Apparent: 28°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 42%
Szél: 3.2 m/s SSW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 5.85
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com