Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Desperado - Csak egy perc
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tájékoztatás a bölcsődei és óvodai neveléssel kapcsolatos járványügyi szabályokról

- 2020. május 28. 8:05 - 1098 megtekintés

Június 2-től országosan is kinyitnak a bölcsődék és óvodák, az intézmények a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben, teljes létszámmal fogadhatják a gyerekeket.

A gyerekeknek nem kötelező bejárni, aki nem szeretné, az otthon is megoldhatja gyermeke felügyeletét. Az intézményeknek komoly előírásokat kell betartaniuk. Fertőtleníteni kell az épületeket, a benti és az udvari játékokat. A legfontosabb szabály, hogy az intézményben mindenki egészséges legyen. A kicsi gyerekek ugyan nem számítanak kockázati csoportnak, de bölcsődébe, óvodába kizárólag egészséges gyereket vigyenek. Ha a dolgozó, pedagógus tüneteket észlel magán ne menjen be dolgozni!

A másik fontos elvárás az intézményen belüli  távolságtartás. A szülők beléphetnek az épületbe, hogy átöltöztessék gyermeküket, arra azonban ügyelni kell, hogy az öltözőhelyiségben ne alakuljon ki tumultus, figyeljünk a védőtávolság betartására. Nagyon fontos, hogy belépéskor a szülő és a gyermek is fertőtlenítse a kezét.

A gyerekeket meg kell tanítani a higiéniai szabályok betartására. Meg kell tanítani őket a helyes kézmosásra, a papírzsebkendő használatára, arra, hogy papír zsebkendőbe köhögjenek, és azt használat után dobják el. Kiemelt gondot kell fordítani a gyakran használt felületek, a játékok, illetve az étkezéshez használt eszközök fertőtlenítésére. A csoportszobákat gyakran kell szellőztetni, a foglalkozásokat pedig lehetőség szerint az udvaron, a szabad levegőn kell megtartani a csoportok egymástól történő elkülönítésével. A kinti játékoknál a személyes érintkezéssel járó játékok kerülését javasoljuk. A játékokat legalább naponta fertőtleníteni kell fertőtlenítő mosogatással, vírusölő szerekkel, majd a szert le kell öblíteni, mert a gyerekek hajlamosak a játékokat a szájukba venni. Az intézményben használt textíliákat, például ágyneműket magas (min.60 fok) hőfokon kell mosni.

Ha ezeket a megelőző intézkedéseket betartjuk  a járványügyi kockázat jelentősen csökkenthető.

Forrás: https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/653-tajekoztatas-a-bolcsodei-es-ovodai-nevelessel-kapcsolatos-jarvanyugyi-szabalyokrol

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 30. szerda, Judit, Xénia napja van.
Az év 31. hete és 211. napja.
Holnap Oszkár napja lesz.

1875. Gróf Széchenyi Istvánné szül. Aspangi Seilern Crescentia grófnő csillagkeresztes palotahölgynek halála.


1791. Az egész éves kocsmáltatási jog eltörlése miatt Móron ( Fejér megye ) jobbágymegmozdulás tör ki.


József Attila: Jutka verse

Kislány ő még, a mamája nyújtózkodva karjára
veszi,
Odahajol az arcához,
az őzek dalát beszélik el néki szemei,
A villamosok hajnali csengését,
meg a legmagosabb fenyőfa csúcsát,
Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyő
útját,
Ő a fenyőfa akarata, odaszól a fának: Nősz-e már?
Tudsz te nőni,
hát még hogy a kisgyereknek homlokából
rád száll a madár,
Néked kínálja ceruzáját a kisgyerek,
úgy tipeg által a folyó tükrén,
Ugrándozva várja mamája,
eléje megy sebesen, büszkén,
Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba ér-
Mögötte meg szőke halomba kereken frissen hull,
száll a kenyér.

Időjárás

2025-07-30, 13:03
Mainly clear
NNW
Mainly clear
27°C
2.7 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 2.7 m/s NNW
Széllökések: 9.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:19
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com