Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
108
hallgató

Erasmus – Megtérítik a fiatalok járvány miatti pluszköltségeit

- 2020. május 30. 7:06 - 1658 megtekintés

Schanda Tamás, a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára két, e célt szolgáló lehetőségre is felhívta a figyelmet.

„A CEEPUS program keretében arra nyílik lehetőség, hogy a hálózat hazai tagjai külföldi partnerintézmények hallgatóinak és oktatóinak részvételét támogassák magyarországi speciális kurzusokon, szakmai találkozókon. A Tempus Közalapítvány a napokban meg is hirdette az erről szóló, 2020/2021-es tanévre vonatkozó pályázatot, a honlapjukon, a tka.hu-n már el is érhető az összes szükséges formanyomtatvány és a benyújtás feltételeiről szóló információk” – ismertette a pályázatot a miniszterhelyettes. Mint mondta, emellett pedig az Erasmus Napok programsorozathoz is lehet csatlakozni. „Október 15-17. között minden olyan szervezet, amely az Erasmus+ keretében valósít, vagy valósított meg egy projektet, bemutathatja azt. Szinte bármilyen eseményt lehet regisztrálni. Akár információs nappal, akár módszertani bemutatóval, vagy éppen egy workshoppal” – fejtette ki Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes az Erasmus+ kapcsán bejelentette, hogy az ITM felügyelete alatt működő Tempus Közalapítvány kuratóriuma a legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy azoknak a magyar fiataloknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt megszakadt vagy meghiúsult az európai mobilitási programban való részvétele, alapvetően az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően, de annál semmiképpen nem szigorúbb feltételekkel kell elszámolniuk, azaz a veszélyhelyzethez kapcsolódó valamennyi felmerült költségüket meg kell téríteni. „Támogatni szeretnénk a magyar fiatalokat, ezért a minimalizáljuk az adminisztratív terheket, a kiadásaikat pedig a lehető legnagyobb mértékben megtérítjük” – mondta. Hozzátette: az alapítvány kapcsolatban van az érintett hallgatókkal, akik így minden fontos információt időben megkapnak.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 30. péntek, Janka, Zsanett napja van.
Az év 22. hete és 150. napja.
Holnap Angéla, Petronella napja lesz.

1900. Béremelésért és egy durva ellenőr elbocsáttatásáért sztrájkolnak a budapesti Ganz Vagongyár munkásai.


1918. A 305. honvéd gyalogezred második zászlóaljának katonái Sajóecsegen (Borsod megye) háborúellenes tüntetést rendeznek, és kiszabadítják a fogdába zárt társaikat.


Ady Endre: Hideg május

" Nem tudom én, hisz május volna most is,
Van most is asszony, fény, illat, meleg,
Elvétve tán nyit orgonavirág is,
Vannak tán most is ifjú emberek,
Józan eszét tán most elhajítja
Mámoros éjjel egy-egy szeladon: -
De mégis, mégis nem lángolunk, mint régen,
Olyan ész nélkül, olyan szabadon..."

Időjárás

2025-05-30, 18:35
Overcast
NNW
Előjelzés
19°C
3.9 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 3.9 m/s NNW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com