Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Skorpió - A rohanás
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Izolációs konténert kapott az önkormányzattól a Dobozi utcai menedékhely

- 2020. május 30. 7:10 - 1257 megtekintés

Ennek segítségével el lehet különíteni a fertőzésgyanús eseteket, később pedig extra férőhelyet is jelenthet majd.

Az izolációs konténerben négy férőhely van, ahová nemcsak koronavírusos, de bármilyen más fertőzésgyanús beteget is el lehet helyezni. Két és fél millió forintból alakították ki, hőszigetelt, fűthető, árammal ellátott és fertőtleníthető burkolattal rendelkezik.

Papp László polgármester az átadáson azt mondta, a koronavírus elleni védekezés első szakasza sikeresen zárult Debrecenben, de továbbra is fontos a megelőzés. Hozzátette, komoly figyelmet fordítottak az idősellátásra, de a szociális szféra más területén, így a hajléktalanok ellátásában is jól vizsgázott a város

– A debreceni hajléktalanellátásban sem volt megbetegedés a járványveszély első szakaszában és kötelességünk, hogy ezt az állapotot meg tudjuk őrizni a következő időszakban is – emelte ki Papp László.

Széles Diána úgy fogalmazott, a hajléktalanellátás embert próbáló feladat. A harminc éve működő Refomix pedig nemcsak róluk gondoskodik, de a Karitatív Testületen keresztül a teljes szociális szférában segítenek. Az alpolgármester a csütörtöki átadáson újabb fejlesztéseket is ígért a munkájukhoz

– Egy nagyon fontos lépésre készülünk a szociális szférában: bővítettük a népkonyha szolgáltatásainkat, több osztópontot fogunk kialakítani, így tudunk segíteni többek között a hajléktalanellátásban is – hangsúlyozta Széles Diána.

Szemerédy Zsolt, a Refomix ügyvezetője azt emelte ki, hogy 24 órás egészségügyi szolgálatot működtetnek és számos rendkívüli intézkedést tettek azért, hogy megóvják a hajléktalanokat a koronavírus-fertőzéstől. Eddig eredményesek voltak az erőfeszítéseik.

– A gondozottaink is rendkívül fegyelmezettek voltak, hiszen két és fél hónapig folyamatosan be voltak zárva, tulajdonképpen látogatási és kijárási tilalom is volt. Ezt az éjjeli menedékhelyeken már feloldjuk, tehát részlegesen kijárhatnak vásárolni, ügyet intézni, de fokozottan ügyelünk mindenkire – mondta Szemerédy Zsolt.

Az átadott izolációs konténer a járvány után extra férőhelyet is biztosíthat a Dobozi utcai a Szociális és Egészségügyi Központban.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg:

https://www.dehir.hu/videogaleria/elkulonito-kontenert-kapott-az-okormanyzattol-a-refomix-kft

(Forrás:a Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 - öt =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó napja van.
Ma van a(z) Minőségellenőrzési világnap.
Az év 46. hete és 316. napja.
Holnap Szilvia napja lesz.

1847. A nagy horderejű országgyűlés megnyitása. - István főherceg királyi helytartónak nádorrá választása.


1919. Hopp Ferenc végrendeletileg a magyar államra hagyta kelet ázsiai gyűjteményét és budapesti villáját külön múzeum létesítésére. Ebből jött létre a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum.


Bisztray Ádám: November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső..."

Időjárás

2025-11-12, 15:13
Clear sky
SSE
Clear sky
11°C
2.2 m/s
Apparent: 9°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 2.2 m/s SSE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0.85
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com