Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A tudomány mai állása - Strasszer Andrea m*sora
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás

- 2020. június 13. 8:52 - 1108 megtekintés

Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet – ismertette a miniszter.

Továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást – hívta fel a figyelmet.
Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.

A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást.

Kérdésre válaszolva elmondta, az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 14. péntek, Alíz napja van.
Az év 46. hete és 318. napja.
Holnap Albert, Lipót napja lesz.

1848. Császári kézirat Rajacsicshoz. Kossuth Lajos pártjával minden közlekedéstől tartózkodjék. Befolyását a kegyetlenkedés elkerülésére fordítsa. - A bécsi minisztérium biztosítá őt és társait a méltó jutalomról.


1945. Ünnepséget tartottak a MÁV budapesti Északi Főműhelyében az 500.-ik újjáépített mozdony átadása alkalmából.


Gazdag Erzsi / 1912. nov.14. - 1987. febr.9. /

Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egy lábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt,
...ilyen volt a mesebolt.

Időjárás

2025-11-14, 09:57
Overcast
SSE
Előjelzés
7°C
1.7 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 1.7 m/s SSE
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:47
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com