Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Koncz Zsuzsa - Valahol egy lány
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Népkonyhával is segíti majd a rászorulókat a Debreceni Karitatív Testület

- 2020. június 20. 8:38 -

A járvány kitörése óta mintegy 1800 bajba jutott családon segített a Debreceni Karitatív Testület. Újabb ötszáz csomagot osztottak ki rászorulóknak.

A Debreceni Karitatív Testület a veszélyhelyzet kihirdetése óta városszerte sokaknak segített.

– A városi segélyalaphoz beérkezett kérelmek közül 119-et bíráltak el pozitívan – mondta el Rózsahegyiné Juhász Éva, a  Debrecen Karitatív Testület elnöke.

A városi segélyalap támogatására elsősorban azok jogosultak, akik a veszélyhelyzet alatt veszítették el állásukat. A város azonban azoknak is segítséget nyújt, akik a járványtól függetlenül kerültek nehéz helyzetbe.

– Egy debreceni vállalkozóval közösen 1500 embernek viszünk ki naponta meleg ételt. Ezt úgy szeretnénk átalakítani a veszélyhelyzetet követően, hogy kialakítanánk egy népkonyha szolgáltatást, amit a kormány finanszíroz – közölte Széles Diána alpolgármester.

Az alpolgármester hozzátette: a veszélyhelyzet ugyan megszűnt, de Debrecen szociális támogatási rendszere továbbra is segít a bajba jutottakon.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg:

https://www.dehir.hu/videogaleria/nem-csak-a-csomagokkal-segit-a-debreceni-karitativ-testulet

(Forrás: Dehir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* kilenc = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-07, 01:17
Partly cloudy
N
Partly cloudy
19°C
1.6 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 42%
Szél: 1.6 m/s N
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:10
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com