Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Princess - Viva Espana
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Vádat emeltek a rablópáros ellen, akik rettegésben tartották az apciakat

- 2020. július 21. 20:05 - 2695 megtekintés

Az ügyészség vádat emelt az ellen a két, letartóztatásban lévő férfi ellen, akik még decemberben elhatározták, hogy összefognak, és lakóhelyük környékén lopások, illetve rablások révén szereznek pénzt. Egy ideig működött is a tervük.

A két férfi december 15-én éjjel egy petőfibányai dohányboltba tört be. Arcukat eltakarták az utcán, majd egyikük vállal beszakította az üzlet ajtaját, majd bement, és 23.500 forintot lopott. Társa ez alatt a környéket figyelte. Néhány nappal később, december 21-én dél körül a két férfi autóval Apcra utazott, ahol előbb körbejárták a környéket, hogy kiválasszák a megfelelő áldozatot, míg észre nem vettek egy idős, mozgássérült asszonyt, aki elektromos tolószékkel közlekedett.

A nő nyakában egy aranylánc lógott, melyet a két férfi meglátott, és elhatározták, hogy megszerzik. Míg egyikük az asszony után indult, társa az autóban várta, miközben végig járatta a motort, hogy azonnal elmenekülhessenek, amint társa megszerzi a zsákmányt. A fiatalabb férfi hamarosan utolérte a nyugdíjast, majd hátulról hirtelen rátámadt. Megpróbálta a láncot kitépni a nyakából, de nem sikerült neki, mert az asszony védekezett, ezért a támadó úgy megverte, hogy több bordája is eltört.

Végül a földre esett, így a rabló el tudta venni tőle a láncot, ami ugyan elszakadt, de még így is nagyon értékesnek bizonyult, ugyanis, miután elhajtottak a helyszínről, Budapesten közel százezer forintért eladták. Az ügyészség lopás, rablás, illetve súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellenük, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta.

(Forrás:az Origo)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* hat = 36

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 22. péntek, Júlia, Rita napja van.
Az év 21. hete és 142. napja.
Holnap Dezső napja lesz.

1289. IV. Kun László király a főpapok, bárók és nemesek fövenyi gyűlésén kibékül feleségével, Erzsébettel, továbbá Lodomér esztergomi érsekkel és annak híveivel.


1701. II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönbe záratik.


Vidor Miklós / 1923. máj. 22. - /

Mese

"...Sugaras felhők közt
három fecske
hasítja a tágas eget.
Magasan száll
a szabadság,
elejteni nem lehet.
"Sose voltunk mások:
három fecskék,
de miénk a teljes
végtelenség!"

Időjárás

2026-05-22, 12:06
Clear sky
NNW
Clear sky
25°C
3.1 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 3.1 m/s NNW
Széllökések: 8.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:58
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com