Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Egészségedre - Turcsányi Sipos Éva m*sora
58
hallgató

Több mint hatmillió forint az idei Jobb velünk a világ! koncert bevétele

- 2011. december 8. 19:35 - 1039 megtekintés

Igazi összefogás: támogatói szövetség alakult a lakóotthon felépítésében résztvevő vállalatok között

Közel ötezer ember és több mint hatmillió forint adomány az idei év novemberében megrendezett Jobb velünk a világ! koncert mérlege, melyet Magyarország első passzívházként működő közintézményének, egy lakóotthonnak a megépítésére fordít a szervező Nem Adom Fel Alapítvány. A befolyt összeggel és jelentős támogatói segítséggel a megépíteni kívánt ház költségeinek közel fele összegyűlt, így megindulhat az építkezés 2012 tavaszán.

Noha az előző évben megvalósult koncert résztvevői számát és bevételét nem sikerült elérni, mégis sikeresnek mondható a Papp László Sportarénában immáron negyedszer megrendezésre került Jobb velünk a világ! koncert, hiszen több mint hatmillió forint adomány gyűlt össze az idei évben is. „A koncert most novemberben is fergeteges volt: a hangulatról az idei évben Hobo és Bandája, az Ismerős Arcok, a Misztrál, Krizbai Teca és a Nemadomfel Együttes gondoskodott számos tánccsoport kíséretében” – ismertette a koncert eredményeit Papp Szabolcs szóvivő. „Szerettük volna az elmúlt év koncertsikerét elérni mind nézőszámban, mind adományban, sajnos ez nem sikerült. Azonban nem csüggedünk, hiszen egyfelől így is komoly összeg gyűlt össze a lakóotthon felépítésére, másfelől nem véletlenül választottuk a Nemadomfel nevet, hiszen ez mindannyiunk lelkületében, hozzáállásában meg kell, hogy mutatkozzon. Szeretnénk az elkövetkezendő időszakban még több támogatót, még több jóérzésű embert megnyerni és ügyünk mellé állítani, hiszen ne felejtsük, hogy ez a ház igazi társadalmi összefogással fog megépülni. E lakóotthon a mi elképzelésünk szerint nem csak Magyarország első passzívházként megépülő közintézménye lesz, hanem az „összefogás háza” is, mely e tekintetben is kivételes” – emelte ki a szóvivő.

A Nem Adom Fel Alapítvány céljainak elérését már több éve segíti a Rotary Hungary szervezete is, akik az idei évben közel kétszáz állami gondozott gyermeket vittek el a Jobb velünk a világ! koncertre. „A Rotary legfőbb célja az önkéntes szolgálat, a barátság és a szolidaritás erősítése” – mondta el Kercsmár András, a Rotary Hungary kormányzótanácsának jelenlegi elnöke. „Úgy véljük, hogy a Nemadomfel közösség és az általuk képviselt lelkesedés példaértékű mindenki számára. Szeretnénk bemutatni az általunk segített állami gondozottaknak azt, hogy azok a fiatalok, akik jelentős hátránnyal indulnak az életben, minden esetben fel tudnak állni, szorgalommal, kitartással, küzdeni akarással komoly célokat tudnak megvalósítani szűkebb és tágabb környezetükben, meg tudják változtatni nem csak a saját, hanem mások életét is” – fűzte hozzá a kormányzótanács elnöke. A Rotary Hungary szervezete a közösségi célok támogatásában élen jár, hiszen az állami gondozott fiatalok segítése mellett, több éves harcot folytat világszinten a gyermekbénulási járvány teljes felszámolásáért, szerepet vállal az ország határain túl élő szívbeteg gyerekek megsegítésében és megmentésében, vagy a vörösiszap katasztrófában sújtott Devecseren közösségi intézmény létrehozásában.

„Egymásra építve” – egyedülálló támogatói összefogás a lakóotthonért és jó ügyekért

A több mint hatmillió forintos idei koncertbevétel mellett komoly támogatói segítséggel az Óbudán megépülő lakóotthon közel ötven százaléka rendelkezésre áll, így minden akadály elhárult az elől, hogy 2012 tavaszán megkezdődjön a passzívház megépítése. Békásmegyer-Óbuda Önkormányzata a telket, az Aktív Passzív Stúdió a teljes tervezését, a Tondach Magyarország Zrt. a tetőcserepet, a Rockwool Hungary Kft.a hőszigetelést biztosítja a felépíteni kívánt lakóotthon számára, és még számos együttműködő partnerrel folytat egyeztetéseket az alapítvány.

A Tondach Magyarország Zrt. és a Rockwool Hungary Kft. annyira fontosnak látja az ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezések támogatását, hogy „Egymásra építve” névvel szövetséget hoztak létre, melynek célja, hogy más, ingatlanfejlesztéssel, építéssel együtt járó projektet is támogatni tudjanak közös akarattal a későbbiekben. A két gyártócég várja mindazon támogatók csatlakozását, akik szerepet tudnak vállalni nem csak e lakóotthon megépítésében, hanem kiemelten fontosnak érzik olyan civil kezdeményezések felkarolását, melyek a hosszú távú környezeti fenntarthatóságot helyezik középpontba és fontos társadalmi ügyet képviselnek.

Középpontban az energiahatékonyság és a tűzvédelem

A Rockwool nagyságrendileg négymillió forint értékben járul hozzá az épület magas színvonalú, nem-éghető kőzetgyapotból történő hőszigeteléséhez, míg a Tondach közel három és félmillió forint értékű prémium kategóriás cseréppel támogatja az ingatlan megépítését. „Sérült embertársaink számára készülő épületben a bentlakók biztonsága, tűz- és életvédelme még inkább előtérbe kerül” – mondta el Lestyán Mária, a Rockwool fejlesztési igazgatója. „A Rockwool-nál fontosnak tartjuk, hogy a szigorú passzívház követelményeknek megfelelő, természetes alapanyagból készülő, és főként nem éghető hőszigetelő-anyag kerüljön a felépíteni tervezett szociális lakóotthonra. Így a költségtakarékos működést lehetővé tévő alacsony energiafogyasztás mellett a bent lakók védelme is megoldódik” – tette hozzá az igazgató

„A Tondach vállalati filozófiájának elengedhetetlen része, hogy támogassa mindazokat a szervezetek, akik hátrányban élőkön, rászorultakon segítenek olyan projektjeikkel, amelynek során egy épület megvalósítása, felújítása a cél” – ismertette Fekete Szilvia, a Tondach Magyarország Zrt. kiemelt ügyfélkapcsolati és pr-menedzsere. „A passzívházként felépülő lakóotthon megvalósulása stratégiai jelentőséggel bír a vállalat számára, hiszen a kerámia tetőcserepekkel hosszú távon szeretnénk hozzájárulni a házak, épületek energiahatékony és gazdaságos működéséhez” – fűzte hozzá Fekete Szilvia.

A Nemadomfel Együttes és az alapítvány számos önkormányzat támogatását is elnyerte különleges vállalásával és programjával, így Óbuda mellett Terézváros, Zugló, Kőbánya, Ferencváros, Kispest, Dabas és a Fővárosi Önkormányzat is adománnyal vagy a koncertre történő jegyvásárlással támogatta és támogatja a lakóotthon megépítését. „Sőt, a jó példa is ragadós, hiszen Újbuda Önkormányzata egy telket is felajánlott egy fogyatékos családok számára épülő önsegítő közösségi otthon létrehozására” – tette hozzá a szóvivő.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 3 = kilenc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com