Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szignál
57
hallgató

Rózsa Dezső

RÓZSA DEZSŐ

(Rádióamatőr hívójele: HG0EK)

Hódmezővásárhelyen született 1951. július 23-án.

Gyermekkorát az akkor nagymértékben szlovák nemzetiségű Tótkomlóson élte le. Ott járta az általános iskola első három évét. A szürke hályogból adódó rossz látása miatt 1960-ban a budapesti Vakok Általános Iskolája és Nevelő Otthonában kapott elhelyezést.

Az iskola befejezése után Debrecenbe került, az akkor átadott Vakok Állami Intézetébe. A szakmát kitűnő eredménnyel végezte és mint szakmunkás került a Debreceni Bútorgyárba. Itt tíz éven keresztül dolgozott. Ebben az időben sokat tolmácskodott is, mivel elég jól beszélt szlovákul, illetve oroszul.

1970-ben sorstársaival együtt aktívan bekapcsolódott a helyi Vakok Szövetsége kulturális munkájába. A színjátszó csoport tagja, majd egyik vezetője lett. Műsoraikkal szinte az egész országot bejárva tették ismerté Debrecen és a megye nevét.

1979-ben szemorvosai tanácsára kénytelen volt abbahagyni a kárpitos szakmát, s mint telefonalközpont kezelő, a házgyárban, később a megyei ifjúsági szervezetnél, 1989. szeptember 17.-től a debreceni régi városháza telefonalközpont kezelőjeként dolgozik. Munkája elismeréseként tulajdonosa a Braille emlékérem arany fokozatának.

1981-ben került kapcsolatba a rádióamatőrködéssel. Ebben az időben több látássérült tett sikeres rádióamatőr vizsgát, s vált részesévé ennek a csodálatos, embert formáló tevékenységnek.

Ilyen volt. a XIX. Nyári Úttörő Olimpia, vagy a hortobágyi általános iskolában megrendezett Ifjúsági Konstruktőr Verseny, vagy 1982-1989 között a FIN aktivitás szervezése, amelynek keretében a megyeszékhelyeken népszerűsítették a megyét és a rádióamatőr tevékenységet. Részese volt az 1989-ben a román forradalmat segítő országos rádióamatőr hírhálónak is.

1987-ben rádióamatőr barátaival útjára indították a HAJDÚ-QTC rádióamatőr hírműsort, ami már 25 éve szolgálja a magyarul értő rádióamatőrök objektív információval való ellátását. A műsor szerkesztését 20 éve vette át és végzi a mai napig. Hitvallása szerint a „hír szent, a vélemény szabad”! 1991. óta, a HG0DRH hívójelű magazinműsor nem csak URH-n, de RH-n is hallható, gyakorlatilag a Kárpát-medence, jobb terjedési körülmények között szinte egész Európában hallható, sőt újabban internetről is letölthető HG9AR-nek köszönhetően. Húsz éve szervezi minden hónapban úgy az életét, hogy a harmadik hétfőn felcsendülhessen a jól ismert szignál, Munkája elismeréséül 2003-ban megkapta a MRASZ első ízben kiadott kitüntető plakettjét, 2006-ban pedig a MRASZ Elnöksége által adományozott arany mikrofon díjat

Sajnos Dezső napjainkra csaknem teljesen elvesztette látását, segítségre szorul a közlekedésben, hiszen a riportok, híranyagok csak részben mennek a helyébe. Az utazásokban és a QTC sugárzásában is nagy segítségére volt elhunyt barátja, HA0HA Gyula. Neki természetesen eszébe sem jutott Gyuszi halála miatt abbahagyni a küldetésnek tekintett munkát!

Debrecenhez és a magyar történelemhez kapcsolódó alkalmi hívójelek szervezésében aktívan részt vett.

A CÍVIS VÁROS DEBRECEN diploma egyik propagálójaként társaival együtt népszerűsít a várost, annak kulturális rendezvényeit. A szervezett magyar rádióamatőr mozgalom létrejöttének tiszteletére 2008-ban részese annak az újabb országjáró túrának, amely a MRASZ támogatásával ismét végigjárta a 21 évvel korábbi utat.

Hosszú éveken át a Debreceni Rádiós Sport Klub vezetőségi tagja volt. 2007-ig 15 éven keresztül egyik szervezője a mára nemzetközivé vált Cívis rádióamatőr találkozóknak.

Életét két fontos dolog határozza meg: a rádióamatőr szolgálat, valamint a vakok és gyengén látók területi szervezetében – vagy ahogy Ő mondja – a falkabélieknél végzett kulturális szervezőmunka.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 18. szerda, Aguszta napja van.
Ma van a(z) Kisebbségek napja.
Az év 51. hete és 353. napja.
Holnap Viola napja lesz.

1848.Görgey Moson felett Jellasics hadtestét erős ágyútűzzel visszaverte és sebesültjeit is hátrahagyva elmenekült.


1903. A Magyar Királyi Posta újításai. Első ízben alkalmaznak szikratávírót és postai gépkocsikat a levélgyűjtésnél Budapesten.


Gyurkovics Tibor / 1931. dec. 18. - /

A hóban jön apám

Anya minden este mesél,
hogy mikor érkezik a tél,
hófalakban, hótornyokban,
ott jön apám benn a hóban.

ha ideér, hát ideér,
idén nagyon kemény a tél,
vagy átlábol, vagy átrobban,
vagy ott marad benn a hóban.

Szégyellős karácsony

Karácsony délután
jön hozzánk az apánk,
leül és elmeséli hosszan,
hogy ne higgyünk az angyalokban.

Időjárás

2024-12-18, 10:40
Clear sky
S
Clear sky
8°C
2.2 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 79%
Szél: 2.2 m/s S
Széllökések: 7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com