Telefonnal a rászorultakért
Telekommal a rászorultakért Alapítvány korlátozott darabszámban ismét fogad pályázatokat a Magyar Telekom Nyrt. Súlyosan mozgássérült ügyfeleitől.
Telekommal a rászorultakért Alapítvány korlátozott darabszámban ismét fogad pályázatokat a Magyar Telekom Nyrt. Súlyosan mozgássérült ügyfeleitől.
A tavalyi és idei 10-10 Millió forintos támogatási összeg csekély, ezért a pályázatot csak előzetes egyeztetés után lehet beadni az alapítvány titkárához!
Ebből a pénzből először a 2011-ben benyújtott, de forrás hiányában el nem bírált közel 300 pályázat kerül sorra, majd a fennmaradó pénzt osztják szét az idei pályázók közt.
A fenti okok miatt Lőrentei Miklósnét (titkárt) kell megkeresni – beadás előtt – a 06-80-204-655-ös ingyenesen hívható telefonszámon (kedd, szerda, csüt. 10-13 óráig), esetleg a 06-20/338-3115-ös mobilszámon vagy a raszorultak@tralapitvany.t-online.hu e-mail címen.
Hozzáfordulnak a vak és siket pályázók is. Ő látja át az eddig benyújtott db-számot. Ez alapján küld adatlapot és tájékoztatót az ügyfeleknek.
Feldolgozásra a pályázatok átkerülnek Stéger Krisztinához a MEOSZ-ba, tehát későbbiekben tájékoztatás tőle kérhető a 06-1-388-5529-es MEOSZ számon, a 06-20-49-60-479-es mobilon vagy a steger.krisztina@meosz.hu e-mail címen. Az idén benyújtott pályázatok elbírálásra a torlódás miatt őszre várható!
jelentkezési határidő: 2012 július 23.
Adta hírül a meosz.hu
Ezeket is olvassa el:
Musk „Jézus-szintű technológiát” ígért, teológusok tiltakoznak
Akadálymentesítik a 3-as metrót, de nem mindenhol - liftekkel
M3-as metró: várhatóan megállapodás születik a MEOSZ és a Főváros között
Egy aranyat és egy ezüstöt is bezsebelt Göttlinger Dániel
Meg kell teremteni a személyi igazolványok lakóhelyen való ügyintézéséhez szükséges feltételeket!
Igazi csoda! Ismét hatalmasat fejlődött az SMA-s Zente
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
24°C







Vélemény, hozzászólás?