Mozgáskorlátozott gyermekek által is használható játszóteret avattak Csepelen
A Csepel-sziget élővilágát bemutató, mozgáskorlátozott gyermekek által is használható, úgynevezett befogadó játszóteret avattak kedden a főváros XXI. kerületében a Szerencsejáték Zrt. támogatásával.
Borbély Lénárd, a kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen hangsúlyozta, hogy az önkormányzat családbarát kerületet épít. Azért dolgoznak, hogy Csepel integrált és befogadó kerületté váljon.
Már korábban is átadtak egy olyan, integrált játszóteret, ahol közösen játszhatnak az ép gyerekek mozgáskorlátozott társaikkal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek így sokkal befogadóbb felnőttekké válnak – tette hozzá.
Az új játszótér azért is jó helyre került a Béke téren, mert a környéken több, mozgáskorlátozott gyermekeket oktató intézmény működik – mondta Borbély Lénárd.
Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatója jelezte, hogy a társaság a Játék összeköt elnevezésű programban már a tizedik integrált játszótér megvalósítását támogatja.
Kiemelte: fontosnak tartják, hogy ne csak gazdasági téren járuljanak hozzá az ország gyarapodásához, hanem a társadalom számára fontos programokat támogassanak.
Annál is inkább, mert a társaság dolgozóinak 10 százaléka fogyatékossággal él – tette hozzá.
Közölte: évről-évre a Nagykarácsony sorsjegyük bevételéből finanszírozzák a játszóterek építését. Ennek nyomán idén még négy, jövőre pedig újabb öt befogadó játszóteret adnak át. A játszóterek kialakítását fogyatékosügyi szervezetek szakértői is segítik – mondta Bánhegyi Zsófia. (Forrás: rehabportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Startra kész a jótékonysági Mikulás – több ezer gyermek ünnepét teszi szebbé a Mátrix Közhasznú Alap...
Nemzetközi projekt a felsőoktatásban tanuló speciális szükségletű hallgatók hatékony érdekérvényesít...
ÉrtékPlacc
Találd meg a (munka)helyed!
Bíróságon és az NFÜ-ben folytatódik, ami az ESZA - székház előtt és az ESZA tárgyalótermében elkezdő...
Lakás pályázat fogyatékossággal élőknek és hozzátartozóiknak
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
27°C






