Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kalendárium
59
hallgató

Nem látták el a fogfájós fogyatékos kislányt, vizsgálat indul

- 2012. augusztus 15. 16:21 - 2943 megtekintés

Vizsgálat indult annak a fogyatékos kiskorúnak az ügyében, akinek fogászati ellátását több, arra kijelölt intézményben is elutasították, így féléves várakozásra ítélték az akut fogfájástól szenvedő gyermeket – olvasható a Népszavában. A lap múlt pénteki száma ismerteti: vizsgálatot indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal annak a fogyatékkal élő kislánynak az ügyében, akit akut fogfájása ellenére 21 hetes várakozásra köteleztek az állami egészségügyben. A 14 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos kislányt, akinek fogai sürgős ellátásra szorulnak, de fogyatékossága nem engedi az ébrenlétben való ellátását, július közepe óta sehol sem látták el az állami egészségügyben.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_38_hirek_219_w_242_h_208_sorszam_2.jpg

A körzeti fogorvos a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati Klinikájára adott beutalót, ám ott azzal utasították el az édesanyát, hogy korábban a Tűzoltó utcai gyermekklinikával közösen végeztek ugyan altatásos fogászati ellátást, de ezt tavaly novemberben „megtiltották” nekik. Ezért a Madarász utcai Gyermekkórház Gyöngyösi úti rendelőjébe irányították a gyermeket. Ott azt közölték az édesanyával: leghamarabb 2012 decemberére van műtéti időpont, a kislányt pedig addig fel sem veszik a várólistára, amíg augusztus 24-én meg nem vizsgálják. Az édesanya betegjogi képviselőhöz fordult, az ő közbenjárására sikerült egy júliusi időpontot kapnia, így a gyerek felkerült a várólistára, de jövő januárig kell várnia, hogy kezeljék is a fogait. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) arról tájékoztatta a lapot, hogy „az egészségügyi szolgáltatók esetében akut ellátásban nem értelmezhető sem az előjegyzési, sem a várólista. A halasztható, várólista-vezetési kötelezettség alá tartozó tevékenységek között nincs fogászati ellátás, így nem tudjuk ellenőrizni, hogy valóban létezik-e féléves előjegyzés fogászati ellátásokra fogyatékosok esetén”. A GYEMSZI szerint „a fogyatékosok fogászati ellátása nem szűkült” tavaly október óta.

A lap emlékeztet arra: Szabó Máté ombudsman egy tavalyi jelentésében többszörös alkotmánysértést állapított meg a fogyatékkal élők egészségügyi ellátásának ügyében. Az ombudsman megkeresésére Szócska Miklós egészségügyi államtitkár tavaly azt közölte: „kétségtelen, hogy a fogyatékos személyek egészségügyi ellátása jelenleg súlyos hiányosságokat mutat”, sőt „a jelenlegi helyzet méltánytalan, és sürgős intézkedést igényel”.

Adta hírül a Hvg.hu és a meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* négy = 12

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. augusztus 25. vasárnap, Lajos, Patricia napja van.
Az év 34. hete és 238. napja.
Holnap Izsó napja lesz.

1620. Bethlen Gábor királlyá választatik. Miután a királyi biztosok a besztercebányai gyűlést odahagyták, Bethlen Gábort a felkelő rendek királlyá választották amit ő el is fogadott, de magát megkoronáztatni nem akarta.


1964. Átadták rendeltetésének a budapesti Lipót telefonközpont nyolcezer új állomását.


József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél-
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com