Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nem fut a rádió szerver, vagy nem található egyik stream sem.
-1
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tízezer rokkant hiába vár jogos nyugdíjára

- 2012. augusztus 27. 19:41 - 2916 megtekintés

Mintegy tízezer, a felülvizsgálat alapján is annak minősített rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra jogosult hónapok óta nem kapja meg a juttatást, mivel nem sikerült kialakítani azt az informatikai rendszert, amely lehetővé tenné a folyósítást – tudta meg a Napi Gazdaság.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál (NRSZH) „elsüllyedt” a Poseidon-alapú elektronikus bázis, így azok sem kapják a rokkantnyugdíjat, akik „átmentek” a felülvizsgálaton − tudta meg a Napi Gazdaság. A korábbi struktúra a tervezettnél jóval egyszerűbben működött, a rokkantság százalékos arányában százalékosan folyósították a rokkantnyugdíjakat. A járandóság nyugdíj jellegét azonban megszüntették, így a megváltozott munkaképességűek most már csak akkor kaphatnak úgynevezett rehabilitációs ellátást, ha rehabilitálhatók, illetve akkor jogosultak rokkantsági ellátásra, ha a rehabilitációjuk nem javasolt, vagy ha rehabilitálhatók, de a kérelem benyújtásakor már csak öt év van hátra az öregségi nyugdíjig (Napi Gazdaság, 2012. augusztus 16.). Ehhez arra lenne szükség, hogy komplex orvosi vizsgálatok után ezúttal már más alapon kigondolt kategóriákba sorolják az érintetteket. Több esetben ez ugyan megtörtént az információk szerint „papíralapon és zsebszámológépekkel” , de az NRSZH informatikai bázisának hiányában a még így is nagyjából tízezer, már a felülvizsgálaton átesett személy hónapok óta nem lát egy fillért sem a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya többszöri megkeresésünkre sem reagált, nem cáfolta és nem is erősítette meg értesülésünket. A rendszer működésképtelen. Az érdekvédelmi szervezetek szintén panaszkodnak a partneri kapcsolat hiányára. Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, az elmúlt két évben a kormányzat számos intézkedést hozott, amelyek érintették az idősödőket és időseket, a nyugdíjkorhatár betöltése előtt állókat és a nyugdíjasokat, a mindenkori miniszterelnök tanácsadó testületeként működő Idősügyi Tanácsot viszont jelentős csúszással, csak 2011 őszén állították fel.

Hegyesiné szerint az új rendszer 2012. januári startja óta működésképtelen és nem szolgálja a kormányzati célokat, ahogy azt sem, hogy a felülvizsgálat után az ellátásra jogosulatlanok munkaerőpiacra való visszaterelésével akár 217 milliárd forintot lehetne spórolni a költségvetésnek. Szerinte számos homályos pont van még, mint például az is, hogy egyelőre nem látják olyan számban a rehabilitálhatóknak a munkalehetőséget, a képzéseket, amilyen számban most elveszítik korábbi juttatásaikat.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ hét = 14

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 25. csütörtök, Eugénia, Karácsony napja van.
Az év 52. hete és 359. napja.
Holnap István,Karácsony napja lesz.

1479. Elkészült a Dubnici Krónika. Ismeretlen szerzője a Képes Krónika és a Budai Krónika felhasználásával dolgozta fel a magyarok történetét a kezdetektől saját koráig.


1794. Franz Anton Maulbertsch megfestette az egri líceum kápolnájának freskóit.


Karácsonynak éjszakáján,
Jézus születése napján
Örüljetek, örvendjetek:
A kis Jézus megszületett!

A kis Jézus aranyalma,
Boldogságos szűz az anyja.
Lábaival ringázgatja,
Két kezével ápolgatja.

népköltés

Időjárás

2025-12-25, 15:20
Clear sky
NE
Clear sky
5°C
1.6 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 1.6 m/s NE
Széllökések: 7.6 m/s
UV-Index: 0.45
Rövid leírás: 2.5mm /72% / Snow
Napfelkelte: 07:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com