Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Borkai Zsolt az MPB elnökségi ülésén

- 2012. augusztus 30. 19:42 - 2983 megtekintés

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is részt vett azon a csütörtök délutáni ülésen, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöksége tartott Londonban, a paralimpiai falu csapatirodájában.

„Tegnap este érkeztem két napra, így még nem sokat láttam a paralimpiából, de a környezet természetesen ismerős az olimpiáról, a hangulat pedig fantasztikus” – nyilatkozta Borkai az MTI-nek. „Folyamatosan járni fogom a versenyhelyszíneket, tájékozódom, és bízom benne, hogy láthatok majd érmet is, akár már ma este, az úszó Sors Tamás révén.”
Deutsch Tamás MPB-alelnök kifejtette, hogy két olimpián járt eddig, de a paralimpiák közül számára a londoni az első:
„Lenyűgöz, amit itt látok, az egész esemény mérete, szervezése és hangulata. Azoknak a barátaimnak van igazuk, akik azt mondták nekem előzetesen, hogy voltaképpen ez is egy olimpia. Csak legekben tudok beszélni, szombatig maradok, és nagyon szeretnék kiszurkolni legalább egy magyar érmet.”
Gömöri Zsolt, az MPB vezetője elmondta, a csapatirodán úgy zajlik kifogástalan munka reggeltől estig, hogy a pekingi öthöz képest ezúttal csak három munkatárs áll rendelkezésre.
Az egyeztetésen Tóth Ildikó, a stáb tagjaival együtt összesen 58 tagú magyar küldöttség vezetője többek között beszámolt arról, hogy letakarták a nemzetközi szabályokon túlmutató reklámokat a ruházatokon, felszereléseken, továbbá a sportolók rendben elfoglalták szálláshelyüket, amelyek alig száz méterre vannak a falu bejáratától.

Forrás: MTI.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy * 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 16. vasárnap, Ödön napja van.
Az év 46. hete és 320. napja.
Holnap Hortenzia, Gergő napja lesz.

1805. József főherceg, nádor tartván a franciák országba nyomulásától a koronát Budáról Munkácsra vitte.


1949. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. 4 vállalatra oszlott: Fővárosi Autóbusz, Fővárosi Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Villamosvasút és Fővárosi VasútépítőKözségi Vállalat.


Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Időjárás

2025-11-16, 10:08
Partly cloudy
ENE
Partly cloudy
10°C
1.2 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.2 m/s ENE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /67% / Rain
Napfelkelte: 06:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com