Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton Família - 220 felett
52
hallgató

London 2012: Pálos Péter aranyérmes!

- 2012. szeptember 4. 12:17 - 2843 megtekintés

Pálos Péter asztaliteniszező megszerezte a magyar csapat második aranyérmét a londoni paralimpián. Játékosunk a hétfői döntőben nagyon izgalmas csatában nyert a koreai Szon Bjeong Dzsun ellen.

www.hparalimpia.hu/hir_kep/1056_s.jpg

Az első játszmát Pálos nyerte 12-10-re, a másodikat az ázsiai ellenfél 11-9-re, majd a következő két szettet Pálos Péter kétszer 11-9-re.
„Úgy készültem a paralimpiára, mintha ez is csak egy átlagos verseny lenne, amikor megérkeztem Londonba, akkor viszont hamar kiderült, hogy a paralimpia nem hasonlítható egyetlen más viadalhoz sem – mondta a győztes mérkőzés után a világranglista második helyén álló magyar játékos. ” Nagyon elfáradtam, a hálóval többször szerencsém volt, de az ellenfelemnek is segített párszor. Ha hazamegyek nem sok időm lesz a pihenésre, a csapatbajnokságban fogok játszani.”

„Nagyon kemény fél éven vagyunk túl, minden feszültség kijött belőlem, amikor Peti győztes pontja után bemutattam a kis örömtáncot” – nyilatkozta Aranyosi Péter, szövetségi kapitány.
” A felkészülés alatt a nap 24 órájában állandó készenlétben voltam, hogy mindig Peti rendelkezésére álljak. Esetében rendkívül fontos a lelki felkészítés is, rengeteget beszélgettünk, próbáltam az esélyesség terhét levenni a válláról. Utólag azt mondom, jó volt, hogy a csoportmérkőzősek alatt kikapott ettől a koreai játékostól, mert így felszabadultan játszott, nem görcsölt. Nagyon szoros döntő volt, Peti a tudásának nagyjából 80 százalékát nyújtotta.”
Pálos Péter a második magyar aranyérmes Sors Tamás után, ezzel a magyarok már felülmúlták a négy évvel ezelőtti pekingi szereplést, amikor egy aranyat szereztek.

Mindkét eddigi arany elvárható volt a korábbi eredmények alapján, de egy paralimpián azért nem olyan egyszerű odaérni az első helyre, ezért nagyon elégedett vagyok az eddigi eredményekkel – – értékelt Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Pálos Peti sikere azért nagyon értékes, mert ez a koreai az egyetlen játékos, aki az elmúlt öt évben le tudta győzni, ő viszont többször is nyert Peti ellen. Bizakodva várom a folytatást, úszóink többségének most jön a legerősebb számunk, és a vívók is a héten kezdenek el versenyezni.

Adta hírül hparalimpia.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc + = 14

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 08:34
Overcast
S
Előjelzés
24°C
1.7 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 1.7 m/s S
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com