Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Neoton - Lángol a tenger
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Újraindul a debreceni segélyalap, támogatják a járvány miatt nehéz helyzetbe került embereket

- 2020. november 19. 19:54 - 1718 megtekintés

Azok az alacsony keresetűek is igényelhetnek támogatást, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, és emiatt táppénzre kerültek.

Fotó: Dehir

Újraindul a Debrecen Város Segélyalap – jelentette be Széles Diána alpolgármester csütörtökön. Mint ismert, a segélyalapot a járvány első hullámában indította el az önkormányzat, adományokat vártak, amiből később a rászorulókat, a pandémia miatt nehéz helyzetbe kerülőket segítették.

A segélyalapot az önkormányzat 20 millió forinttal indította el, a számos adományozónak köszönhetően 140 családnak tudtak segíteni 30, illetve később 40 ezer forinttal, emellett 1500 embernek vittek naponta meleg ételt a Debreceni Karitatív testülettel közösen.

Széles Diána hangsúlyozta, hogy Debrecen nagyon széles szociális ellátórendszerrel rendelkezik. „A szociális rendeletünk alapján tíz fajta támogatást tudunk adni a rászorulóknak, a koronavírus okozta járványban pedig további kiegészítésekkel bővítettük mindezt.”

Mint mondta, az első hullámban a munkahelyek és az idősek megvédésére koncentráltak.

A második hullámban az országban elsőként Debrecen önkormányzata nyújt segítséget azon alacsony keresetűeknek, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, és emiatt táppénzre kerültek.

Széles Diána elmondta, sokan hetekre kiesnek a munkából a megbetegedés miatt, emiatt jelentősen csökken a keresetük. Ők egyszeri 50 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

A támogatás feltétele, hogy a családban élők egy főre jutó jövedelme nem haladhatja meg a 80 ezer, egyedül élő esetében a 120 ezer forintot. Az érintettek egyszeri 50 ezer forintos támogatásra jogosultak. Amennyiben a családban több személy is megfelel a feltételeknek, a támogatás összege 80 ezer forint – így többen vehetik igénybe a segítséget.

Egyszeri támogatást kaphatnak azok is, akik elveszítették állásukat, vagy legalább 30 napra fizetés nélküli szabadságra mentek.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy nagyon sok cég és magánszemély adakozott. Volt olyan támogató, aki több millió forintot adott a városi segélyalapba. Mint mondta, a nagyobb adományozókkal külön egyeztettek a támogatás felhasználásról.

A pályázati információkat hamarosan közzéteszik.

/A segélyalap forrásaira ezen az internetes oldalon lehet pályázni.

Az önkormányzat mellett a Debreceni Karitatív Testület is segít, a szervezet több mint 4300 családnak juttatott el élelmiszer- vagy tanszercsomagot. Rózsahegyiné Juhász Éva elnök elmondása szerint a járvány második hullámában többen fordulnak segítségért a testülethez, mint tavasszal. Sok idős hívja őket, akik félnek a megbetegedéstől, s már vásárolni sem mernek elmenni.

/Akiknek gondot okoz az adatlap kitöltése, azok a családjóléti központ munkatársaitól kérhetnek segítséget, illetve a koronavírussal kapcsolatos információs telefonvonalat is hívhatják: 06-52-517-768; 06-52-517-614.

A Debrecen Város Segélyalapba a következő számlainformációkkal lehet adományozni:

  • Az elkülönített bankszámla neve: DMJV-DEBRECEN VÁROS SEGÉLYALAP
  • Elkülönített bankszámla száma: 11738008-15461009-11440008
  • A számlatulajdonos neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
  • A számlatulajdonos címe: 4024 Debrecen, Piac utca 20.
  • Az adományozással kapcsolatosan munkanapokon 08.00 és 16.00 óra között a következő telefonszámon lehet érdeklődni: +3652/511-470

Riport az alábbi linken tekinthető meg:https://www.dehir.hu/videogaleria/ujraindul-a-debrecen-varos-segelyalapvid

(Forrás: Dehir)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 7 = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 11. szombat, Leó, Szaniszló napja van.
Ma van a(z) Költészet napja.
Az év 15. hete és 101. napja.
Holnap Gyula napja lesz.

1350. Nagy Lajos király második nápolyi hadjárata.


1743. A budai lövészegylet bemutatja alapszabályát jóváhagyás végett a városi tanácsnak.


József Attila: Ars poetica

"...Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kísérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem."

Időjárás

2026-04-11, 19:54
Clear sky
NNW
Clear sky
14°C
1.6 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1.6 m/s NNW
Széllökések: 6.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:02
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com