Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Reklám
51
hallgató

Két bottal átúszott élet

- 2012. október 6. 20:49 - 4459 megtekintés

Senkit sem zavar, hogy úszóedzőként bottal jár. Kállay Katalin a saját példáján keresztül mutatja meg a gyerekeknek: akaraterővel a legnagyobb bajból is fel lehet állni.

Baleset

Darabokra tört Kállay Katalin egyik lába, de össze tudták rakni. A másik viszont tele volt nyílt töréssel, és elfertőződött. Le akarták vágni, mire a kórházban szólt valaki: ő sportoló, várjunk még egy-két napot! A műtét előtti utolsó pillanatban lement a láza ? meghagyták a lábát. Öngyilkos akart lenni, gyűjtötte a gyógyszereket. Hallotta, hogy a kórházban arról beszélnek: testnevelő tanár létére kerekes székben kell majd ülnie.

Néhány másodperc elég volt ahhoz, hogy megváltozzon az élete. Kis Polskit vezetett, ónos eső esett, és az előtte haladó Zsiguliból egyszer csak kidobtak egy kutyát. Akkoriban vezették be a kutyaadót. Az állat megpördült, bekerült a kis Polski alá, az pedig átcsúszott a szembejövő sávba: frontálisan ütközött egy kamionnal. A huszonöt éves Katalin kiröpült az autóból, eltört mindkét karja és lába, a medencéje, betört a feje. 1985-öt írtak.

Úszás

Öttusázott a bátyja, és már gyermekkorukban együtt jártak a Császár uszodába. A Mátyás-hegyen laktak: a szüleik felrakták őket az 5 óra 38-kor induló buszra, hatra mentek edzésre. Kállay Katalin négyéves korában kezdte az úszótanfolyamot. Mérnökök voltak a szülei, a sport az ő életükben is meghatározó szerepet játszott.

Jól úszott, tizenhat éves koráig korosztályos válogatott volt, s éppen kilencvenkilenc érmet és oklevelet szerzett. Ám a többiek megnőttek, Katalin viszont kis termetű maradt, és az úszókarriernek ez szabott gátat. Húsz és fél éves koráig úszott versenyszerűen.

Orvosnak készült, annak ellenére, hogy a gimnáziumban nem került be a biológia tagozatra, csak a matematika?kémiára. Az orvosi egyetemre végül nem vették fel, egy évig műszaki rajzolóként dolgozott. Elvégezte a Testnevelési Főiskolát (TF), tornatanár lett egy általános iskolában. Az úszó szakedzői másoddiplomáját megszerezni tért vissza a TF-re, amikor az autóbaleset történt.

Kozház

Nyolc hónapja feküdt már a kórházban, amikor az apja és a bátyja bementek hozzá, és a földszinti kórteremből felvitték a második emeletre.

? Szia, Kati! ? köszöntek el tőle. Nem tudott még lábra állni, a karjai segítségével kellett lemásznia a földszintre. S ezután ez ismétlődött nap mint nap. Mérték az időt, és ő egyre jobb eredményeket ért el.

Jött a következő kihívás. A Lukács fürdőben akkoriban még naponta leengedték a vizet (ez volt a töltő-ürítő rendszer). Katalint reggel ötkor elhozták a kórházból, és betették a medence közepére. ? Szia, Kati! ? köszöntek el tőle. Elkezdték engedni alá a vizet, ő pedig kutyaúszásban kievickélt, és megkapaszkodott a korlátban.

Hónapokon át folytatódott mindez. Kállay Katalin több mint másfél évvel a baleset után tudott ismét lábra állni. Ma már azt mondja: akaraterővel és a sporttal mindent túl lehet élni.

Medence

Még a baleset előtt kisgyerekeket kellett úszásra oktatnia, és teljesen beleszeretett ebbe a munkába. Sírva érkeztek az uszodába, azt sem tudták, mit kell csinálni, és Kállay Katalinnak kellett megnyernie őket az úszásnak. Óriási élményként élte meg ezt.

Visszament a Testnevelési Főiskolára másfél év kihagyás után, és megszerezte az úszóedzői diplomát. Erőt adott neki, hogy miközben még az ORFI-ban (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) feküdt, bementek hozzá az idősebb edző kollégák, akik annak idején őt is tanították. ? Várunk rád ? mondták.

Félelemmel telve, bottal a kezében (először kettővel, később eggyel) tért vissza a medence partjára, és tanította a gyerekeket. Soha nem csúfolták, nem tettek megjegyzéseket. Minden ment tovább, mintha sosem maradt volna abba: újra országos bajnokok kerültek ki Kati néni kezei közül.

Botra támaszkodva áll ma is az uszodában, és igyekszik átadni a gyermekeknek nemcsak az úszás technikáját, hanem az örömét is. Időnként eldobja a botot, a medence szélére fekszik, és úgy mutatja meg, mit, hogyan kellene csinálni.

Fehér bot

Felülvizsgálatra ment, amikor két idős hölgy összesúgott mögötte: nézd ezt a szerencsétlen fiatal nőt, nem elég, hogy nyomorék, még vak is! Az SZTK-ban fehér botokat kapott ugyanis Katalin, aki abban a pillanatban elhatározta: ebből a nyomorúságos helyzetből muszáj kikecmeregnie.

Torna, úszás, torna, úszás. Ez segített talpra állni neki ? átvitt értelemben is. Úgy érzi, jogot kapott arra is, hogy a gyermekeknek ?ossza az észt?: ha valaki, ő aztán bizonyítani tudja, hogy a sport kihúz a bajból.

A mozgás szeretetét örökölte tőle Zsófi lánya is, aki már kiskorában úszni és vízilabdázni kezdett. Magyar korosztályos válogatott lett belőle. Másfél éve egy bécsi gimnáziumban tanul ösztöndíjjal, és az osztrák vízilabdaválogatottban folytatja a sportolást.

Érmek

Felkérték, hogy oktasson mozgássérült úszókat, és ezúttal a tanítványai nyerték sorban az érmeket. Kállay Katalin négy paralimpiai bajnokot is nevelt, akik az atlantai paralimpián indultak 1996-ban.

Az egészséges úszókhoz hívta őt tíz évvel később Verrasztó Zoltán olimpikon. ? Biztosan rám van szükség? ?kérdezett mindenkit Kati néni. ? Igen ? felelték. ? De én sánta vagyok ? vetette közbe. ? Egy jó sánta edzőre van szükség ? hangzott a válasz. A Jövő SC-ben az Európa-bajnokságra készített fel tizennyolc?húsz éves fiatalokat.

A mai napig boldogan jár dolgozni a Császár-Komjádi uszodába; ha kell, már hajnalban ott van. A tanítást folytatja délutánonként is, amikor matematikából és fizikából korrepetál diákokat. ? Legyen valami normális állásod is! ? közölte az apja, már a baleset után, és Katalin a tanárképző főiskolán megszerezte a matek?fizika szakos diplomát.

Őt ne sajnálja senki, ő sem sajnálja önmagát: ez Kállay Katalin életfilozófiája. Önsajnálatból nem tudna megélni. Az utcán megszólította a napokban egy férfi: Kati néni, meg tetszik ismerni? Nem ismerte meg. Harminc évvel ezelőtt tanította úszni, és a férfi most azt mondta: milyen jó volt oda járni! Ez ad neki erőt.

Névjegy

KÁLLAY KATALIN 1960-ban született Budapesten, négyéves kora óta úszik. A Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő tanári, majd úszó szakedzői diplomát. Később a tanárképző főiskolát is elvégezte matematika?fizika szakon. Huszonöt évesen autóbalesetet szenvedett, azóta bottal jár. Zsófi lánya egy bécsi gimnáziumban tanul ösztöndíjjal, Zsófi édesapja kardiológus.

Adta hírül a Népszabadság

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 - = hat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com