Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Live Hungary - a legnagyobb hazai el*adók koncertjei
56
hallgató

„A vakság egy állapot, nem betegség”

- 2021. március 3. 8:30 - 741 megtekintés

Elkötelezetten dolgozik a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete alelnökeként Nagy Lászlóné Marika néni, szabadidejében pedig főzőversenyekre jár. Ezeket sorra megnyeri, pár receptje fellelhető a legnagyobb videómegosztó oldalon, ahol nagy népszerűségre tett szert. Kilencévesen, egy agyhártyagyulladás következtében vesztette el a látását, de egy pillanatra sem esett kétségbe.

A konyha Marika néni igazi felségterülete, itt készülnek a remekei Fotó: Varga Imre/Blikk

Azt mondja: a vakság egy állapot, nem betegség, csak az érintett hozzáállásán múlik, hogyan éli le az életét, mit lesz képes megtanulni. Ezt a szemléletmódot próbálja átadni sorstársainak.

– Ha a vaksággal valaki okosan tud együtt élni, nincs probléma. Nem mondom, hogy nem vagyunk rászorulva látó emberekre, de nem mindenben. Én mosok, főzök, takarítok gyerekkorom óta, a bevásárláshoz kérek néha segítséget. A beszerzett fűszereket az unokáim segítségével, Braille-írással felcímkézem, onnantól kezdve tudom, hogy hol mit találok. Fontos, hogy mint minden a lakásban, úgy a főzéshez szükséges fűszerek, edények, konyhai eszközök is a helyükön legyenek, mert ha véletlenül máshová kerülnek, kereshetem legalább egy napig – mondja nevetve az idős asszony, miközben épp darás tésztát gyúr. Hirtelen megcsörren a telefonja: a vonal túlsó felén unokája faggatja arról, hogyan kell tökéletes pörköltet készíteni.

– Tegyél bele pirospaprikát, de vigyázz, meg ne égjen, mert akkor keserű lesz! Igen, sózod, borsozod, én köményt és egy kis kakukkfüvet is szoktam beletenni – sorolja Marika néni, aztán sietve leteszi mobilját, az ebéd ugyanis nem készül el magától.

– Egy kis faluban, Tiszagyendán éltünk. Tízévesen eldöntöttem, hogy én bizony megtanulok mindent. Az anyukám és a szomszédasszony elmondta, hogyan készítsem el az ételeket, hogyan süssek kenyeret. Megjegyeztem és megcsináltam. Nem akartam különbözni a többi gyerektől, fára másztam, megtanultam biciklizni is. A család nagyon ellene volt, mindig jól megszidtak, amikor megtudták, hogy a faluban tekertem. Nagyon féltettek a szüleim, de nem hagytam magam, önálló és önellátó akartam lenni – emlegeti gyermekkorát az asszony, aki második férjével és kisfiával költözött fiatalon Szombathelyre, ahol született még egy gyermeke. Imádja a családját, lakásában mindenütt fotók vannak a gyerekeiről, unokáiról. Bár arcukat sosem láthatta, kezével mindig közel érezhette magához őket.

– A vakságnak az az átka, hogy a fülünkben és az ujjunkban van a szemünk. A gyerekek mindig azzal viccelnek: mama, neked tíz szemed van – meséli Marika néni, akinek a humor eszköz arra, hogy legyőzze a nehézségeket. – Néha furcsa szituációkba keveredek, nemrég egy férfi szólt be a buszon, hogy nem láttam, fel akar szállni. Persze hogy nem láttam! Mondtam neki, hogy uram, ezért van nálam a fehér bot. Azt nem tudtam, hogy maga se lát. Elnézést kért.

Közben elkészül az ebéd, Marika néni pedig arról beszél, hogyan tanít meg másokat főzni az egyesületben, ahol dolgozik. Társaival mindenfélét sütnek-főznek, kosarakat fonnak, amiket vásárokon árulnak, hogy a befolyó összegből az egyesületet támogassák.

– Amikor azt kérdezik, mi hajt előre az életemben, azt mondom, a szeretet. Boldog vagyok, ha segítenek nekem, és szeretem ezt viszonozni is.

A Braille-írásról

A Braille-írás egy speciális technikát alkalmazó ábécé, amelyet a francia Louis Braille alkotott meg 1821-ben, hogy a vakok is tudjanak írni, olvasni. A technikát egyébként eredetileg a francia hadsereg számára fejlesztették ki, hogy éjszaka, fény gyújtása nélkül is biztonságosan tudjanak írásban kommunikálni a katonák. Magyarországon a vakok csupán körülbelül tíz százaléka képes így olvasni, köztük Marika néni, aki tudását szívesen megosztja másokkal.

(Forrás: Blikk)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 - három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com