Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jason Donovan - Another Night
41
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mesterséges úton helyreállítható a sérült májszövet

- 2021. március 10. 9:44 - 1067 megtekintés

A Cambridge Egyetem kutatócsoportja a Science folyóiratban megjelent cikkében arról számolt be, hogy transzplantációra már nem alkalmas, sérült májat “javítottak meg” mesterségesen tenyésztett cholangiociták beültetésével.

A “megjavítás” azt jelenti, hogy részlegesen sérült vagy teljesen elpusztult epevezetékeket voltak képesek helyreállítani, működőképessé tenni. A perfúziós technikával megőrzött máj ép szöveteiből kinyert sejteken egyetlensejt RNS szekvenálást, majd organoid kultúrában felszaporítást végeztek, és ezt követően ültették vissza a képződött szervecskéket, azaz gyakorlatilag a beteg saját sejtjei “gyógyították meg” a szervet.

Ez azért fontos, mert a gyerekek 70%-ánál illetve a felnőttek egyharmadánál a sérült, tönkrement epevezetékek miatt van szükség májátültetésre, de nagyon kevés a rendelkezésre álló szerv, általában hónapokat kell várni a transzplantációra.

A mostani eredmények jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy az eljárással a rendelkezésre álló, de átültetésre már nem alkalmas szerveket lehetne transzplantációra alkalmas állapotba hozni. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 14. szerda, Bódog napja van.
Az év 03. hete és 14. napja.
Holnap Lóránt napja lesz.

1662. II. László király halála. Emlékeinkfölveszik ugyan őt királyaink névjegyzékébe,de "bitorló" megjegyzéssel. Félévi országlásából semmi emlékezetes kormánytettnek emléke nem maradt fenn;érmei is a leghitványabbak közé tartoznak.


1301. III. Endre király halála Buda várában.1291. országgyűlésen alkotott törvénykönyve,mely a nemesek alkotmányos jogait tetemesenkibővítette a legtartalmasabb a XIII. században.


Kormos István: Téli rege

"...Holnapra hó jön, frissen zuzogó,
ötforintos pelyhekkel jön a hó,
kisujj rajzolja hóba a nevem,
de ördögöké a szerelem."

Időjárás

2026-01-14, 02:17
Overcast
N
Előjelzés
-5°C
1.3 m/s
Apparent: -9°C
Nyomás: 1025 mb
Páratartalom: 82%
Szél: 1.3 m/s N
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com