Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
138
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kerekesszék- és mankókölcsönzők nyílnak

- 2013. március 26. 21:35 - 1741 megtekintés

Várhatóan még az idén elkészül több térségi intézményközpont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd kölcsönözni a rászorulók és hozzátartozóik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára hétfőn Budapesten.

Soltész Miklós a zuglói Mozgásjavító Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban tartott szakmai konferencián az [origó]-nak elmondta: az egymilliárd forintos, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekthez kötődően hat kölcsönzői pontot nyitnak az országban. Mások mellett iskolába járó, illetve kollégiumban lakó mozgássérült diákok szülei igényelhetnek segédeszközöket szünidei, otthoni használatra.

A programról Fülöp Attila, a tárca családpolitikáért felelős helyettes államtitkára korábban azt mondta, elsősorban a házi gondozásban nyújthat nagy segítséget a családtagoknak. Ha valaki átmenetileg, például egy kórházi műtét után, otthoni ápolásra szorul, a hozzátartozók nagy fizikai terhelésnek lehetnek kitéve, ha hiányoznak a megfelelő segédeszközök.

A projekt vezetője, Bartal Attila az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy az egészségügyi és a szociális területet összekötő új intézményrendszernek köszönhetően várhatóan évente 8-10 ezer érintettnek, illetve családjuknak tudnak segítséget nyújtani. Terveik szerint az eszközöket 1-3 hónapra kölcsönzik majd ki, minimális térítési díj ellenében.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 15. szombat, Albert, Lipót napja van.
Az év 46. hete és 319. napja.
Holnap Ödön napja lesz.

1689. Magyarországnak oktrojált közigazgatási terve. Eszterházy Péter nádor maga készített javaslatot, de a német miniszterek mellőzték, és Kolonics Leopold a következő egyéneket bízta meg: gróf Buccellini Juliust, gróf Thurn Miksát, báró Dorsh Fridriket, Hoffmann Györgyöt és Krapf Józsefet.


1888. A Magyar Testgyakorlók Köre ( MTK. ) alakuló közgyűlését tartotta Budapesten.


Wass Albert: A bújdosó imája

"...Uram , ki fönn az égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:

jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!"

Időjárás

2025-11-15, 14:25
Overcast
NE
Előjelzés
12°C
0.9 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 0.9 m/s NE
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com