Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Világslágerek magyarul - A szívem úgy fáj
45
hallgató

Ezt akarták megszüntetni

- 2013. április 3. 11:47 - 2613 megtekintés

Hatalmas harc árán sikerült megmenteni a Mozgásjavítóban nemrég elindult középiskolai képzését, melyet – az érintettek véleménye szerint – a Főváros nem tartott fontosnak. Érdemes tehát elmondani, hogy a gyerekek és tanáraik szerencsére nem gondolták, hogy nekik nem fontos okosodniuk. Úgyhogy, csattanós választ adtak azoknak, akik lélek nyugodtan „leírták” volna ezt a képzési formát.

me a dicsőséges siker:
A Fővárosi Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet gimnáziumi matematika versenyén már 2012-ben is sikert arattak a mozgáskorlátozott diákok, akik akkor a fraktálokról adták elő értekezésüket, megszerezve ezzel a harmadik helyet.

Az idén a nevező ötven csapatból 9 gimnáziumi csapat jutott a döntőbe. A mieink a Maják titka c. anyaggal készültek és a lehetséges 90 pontból 77-et szereztek meg. Ezzel a Városmajori Gimnázium és a Szent István Király Szakiskolát megelőzve az első helyet szerezték meg!

Gratulálunk a Hörnyék Franciska, Kovács Alexandra, Tanos Balázs összeállítású csapatnak és Schell Lívia felkészítő tanárnak.

Forrás: meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 + egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 14:29
Overcast
SSW
Előjelzés
30°C
3.6 m/s
Apparent: 30°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 3.6 m/s SSW
Széllökések: 9.1 m/s
UV-Index: 6.75
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com