Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jeff Healey - While my guitar gently weeps
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Parlamenti döntés a rokkantsági ellátás kompenzációjáról

- 2021. április 29. 6:18 -

Kompenzációt kaphatnak a rokkantsági ellátásban részesülők, ha juttatásuk csökkent 2012-től.

Az Országgyűlés a 2021.04.28-i napon 163 igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztést.

A változtatásra az Alkotmánybíróság 2018-as határozata miatt volt szükség, amelyben a testület az Országgyűlés nemzetközi szerződésből származó mulasztását mondta ki és a törvénnyel kapcsolatos alkotmányos követelményt állapított meg.

A jogszabály eredetileg azt tartalmazta, hogy az ellátás összege – az állapotjavulás kivételével – nem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőzően járó juttatásnál. Az Alkotmánybíróság határozata szerint ugyanakkor alkotmányos követelmény, hogy “az állapotjavulás kivételével” szövegrészt kizárólag azokra alkalmazzák, akiknek nemcsak a jogszabályok szerinti kategóriák és értékek alapján meghatározott állapota, hanem az élethelyzetét érdemben meghatározó, tényleges fizikai állapota is kedvezően változott.

A most elfogadott módosítás szerint

azok a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő emberek, akiknek – a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakításával összefüggő, 2012-től új alapokra helyezett – felülvizsgálatot követően alacsonyabb lett a juttatásuk, mint 2011 decemberében volt, 500 ezer forintos egyösszegű kompenzációt kaphatnak, ha 2022. február 28-áig nyilatkoznak arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igényük nincs.

Az emberi erőforrások minisztere által benyújtott előterjesztés indoklása szerint az intézkedés kiterjed azokra is, akiknek az ellátásra való jogosultsága időközben megszűnt, és azokra is, akik a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás folyósítását követően öregségi nyugdíjat kapnak.

Ha valaki a kompenzációt nem fogadja el, akkor 2022. június 30-áig kérelmet nyújthat be, hogy a rehabilitációs hatóság állapotvizsgálatot végezzen nála. Ez legkésőbb 2023. június 30-ig megtörténik. Ha az állapotjavulás nem bizonyítható, akkor az ellátás összegét újra megállapítják, illetve egy összegben kifizetik a különbözetet legfeljebb 2012. január 1-jéig visszamenőleg.

A törvénymódosítás 2021. július 1-jén lép hatályba.

A MEOSZ módosítást kezdeményezett

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a rokkantsági ellátásról szóló törvény módosítását javasolja.

A szövetség szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakítása valamennyi kárvallottjának egyszeri, 500 ezer forintos kompenzációt kellene kapnia. Ez az összeg azokat a hozzátartozókat is megilleti, akiknek időközben elhunyt a rokkantsági ellátásban részesülő családtagjuk – írták.

A szaktárcának hétfőn benyújtott javaslatukban azt kezdeményezik: a kompenzáció erre irányuló külön kérelem nélkül járjon. Továbbá ne legyen a kifizetés feltétele az állapotvizsgálat újbóli elvégzése. Ugyanakkor aki a vizsgálat körülményeinek ismeretében mégis szeretné, kérhesse az állapotvizsgálatot.

A javaslat szerint a kompenzációt december 31-ig kellene átutalni az érintetteknek, ezzel egyidejűleg pedig tájékoztatni kell őket arról, hogy az állapotvizsgálat elvégzésére 2022. március 31-ig benyújtott kérelem esetén van lehetőség. A rehabilitációs hatóságnak az állapotvizsgálatot és az erről szóló határozatot legkésőbb 2022. december 31-ig el kell végeznie, szemben a jelenlegi szabállyal, amely szerint erre 2023. június 30-ig van idő.

Az összeg a szövetség szerint “a több évig tartó nélkülözést, a pénztelenségből adódó stresszt, frusztrációt, kiszolgáltatottságot hivatott kárpótolni”, valamint az ellátás csökkenéséből vagy elvesztéséből eredő anyagi hátrány kiegyenlítésére, az állapotvizsgálatból következően az ellátás összegének korrekciójára és a különbözet visszamenőleges kifizetésére lehet alkalmas.

A MEOSZ azt javasolja, hogy az állapotjavulás fogalmát és az állapotvizsgálat részleteit még a törvény július 1-jei hatályba lépése előtt tisztázzák, “a méltánytalan helyzetet” ugyanis szerintük a kompenzáció és az állapotvizsgálat együttes biztosításával lehet teljesen rendezni.

Mivel a hatóság az állapotvizsgálatot nem hivatalból fogja elvégzi, hanem csak azoknál, akik ezt külön kérik, a jogosultaknak tudniuk kell a vizsgálat részletes feltételeit. Például azt, hogy a hatósági iratanyagban található orvosi dokumentáción felül az ügyfeleknek kell-e további orvosi iratokat csatolniuk, mely esetekben fordulhat elő személyes vizsgálat, illetve mikor tekinthető nem bizonyítottnak az állapotjavulás ténye – írták.

A MEOSZ a javaslatait a szaktárcán kívül eljuttatta valamennyi országgyűlési képviselőnek is – olvasható a közleményben. (Forrás: Rehabportál)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


egy - 1 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 12:40
Partly cloudy
ENE
Partly cloudy
9°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com