A Tour de Hongrie-n nem tekerhetett, de így is teljesítette a távot a vak bringás
Különleges bringázással indították el a Tour de Hongrie szombati szakaszát Balassagyarmaton
– írja a Blikk.
A tervek szerint Karvai Sándor, a születése óta vakon élő Guinness-csúcstartó vezette volna fel a versenyzőket a rajtvonalig.
A közel 500 méteres szakaszon való kerékpározást azonban a megyei rendőrség szakembere végül nem engedélyezte, biztonsági okokra hivatkozva.
Ám Karvai – feleségével, Anitával és a Mikszáth Középiskola polgárőr pedagógusának segítségével – a rajt után egy felvonuláson mégiscsak teljesítette azt, amit korábban vállalt.
“Mint minden korábbi teljesítményemmel, most is azt akartam bemutatni, hogy a fogyatékossággal élők is teljes jogú tagjai a társadalomnak, akik amellett, hogy boldogan élnek, képesek jelentős kihívásokat is teljesíteni”
– mondta el.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Az ERC - korábban VERCS - és a Támogató Szolgálat a márciusi rákosmenti klubnapon
Farsang a VGYKE. klubnapján
Egyre több az SNI-s gyerek, egyre kevesebb a gyógypedagógus
A versenyképesség modellje - Interjú Bács Zoltán kancellárral
EU fogyatékosságügyi stratégia – megvalósul-e a munkahelyen az ésszerű alkalmazkodás?
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2026-03-21, 03:39
Előjelzés
9°C
9°C
2.2 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 2.2 m/s N
Széllökések: 8.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 05:44
Hírlevél
A Kultúrtanya programajánlója
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com







Vélemény, hozzászólás?