Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megváltozott munkaképességűek a debreceni autóbuszgyártásban

- 2021. július 14. 7:24 - 1410 megtekintés

Együttműködési megállapodást kötött megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására az autóbuszgyártásban az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. és a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség hétfőn Debrecenben.

A megváltozott munkaképességű emberek a gyülekezet Nyitott ajtó szociális központja használatában lévő épületben gyártanak majd hangszigetelésre szolgáló anyagokat buszokhoz – mondta el az MTI-nek az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kossa György hozzátette: sok száz buszba építik majd be ezeket az anyagokat, a gyártás felfutásával akár az évi 50-100 millió forintot is elérheti – anyagköltség nélkül – a beszállítói hányad.

Fekete Károly tiszántúli református püspök, a nagytemplomi gyülekezet püspök-lelkipásztora az MTI-nek elmondta, szeptemberben 4-5 emberrel indul a munka, a létszámot folyamatosan növelni fogják az autóbuszgyártás felfutásával.

Két nagy cégcsoport, “két erősség, a gazdasági életben sikeres autóbuszgyártó és a reformáció óta folyamatosan működő debreceni nagytemplomi gyülekezet megtalálta azt a pontot, ahol együtt segíthetnek a megváltozott munkaképességű embereken” – közölte a megállapodás aláírásakor a püspök.

“A munka nem átok, a munka áldás” – tette hozzá, megjegyezve, hogy “az istenképű ember vonásait látni olyanokon is, akiknek nem számítanak a munkájára”.

A püspök örömét fejezte ki, hogy olyan kísérletet indíthatnak el közösen, amelyben ezeket az embereket visszavezetik “a segélyből a munka világába”. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 7 = tizenegy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 4. szerda, Ráhel, Csenge napja van.
Az év 06. hete és 35. napja.
Holnap Ágota, Ingrid napja lesz.

1247. A pápa óvja a magyarokat a tatárok ellen. IV. Ince arra a hírre, hogy ismét jönnek a tatárok Magyarország ellen, intette a püspököt, hogy korán gondoskodjanak erődített helyekről, ahová a nép menekülhessen.


1836. Gróf Széchenyi István boldog házassága Aspangi Sielern Crescentia grófnővel Zichy Károly kamaraelnök özvegyével.


Radnóti Miklós: Február

újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

Időjárás

2026-02-04, 14:29
Overcast
ENE
Előjelzés
3°C
2.2 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 93%
Szél: 2.2 m/s ENE
Széllökések: 5.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com