Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Jelentős változások az egészségügyben

- 2013. június 27. 14:06 - 3299 megtekintés

Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt, mely egyebek mellett megteremti az ágazatban folytatódó béremelés alapját, valamint a patikaalap és az országos implantátum regiszter létrehozásának, a gyermekápolási táppénz kiterjesztésének, továbbá a még gazdasági társaságként működő fekvőbeteg ellátó intézmények állami kezelésbe vételének a biztosítékát is.


Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt.

2013-ban tovább folytatja a szaktárca az egészségügyi dolgozók béremelését. Az összesen mintegy 30 milliárd forintos keretből jelentősebb arányban részesülnek idén azok, akik tavaly kevesebbet kaptak. A diplomás szakdolgozók bérfejlesztése így az egyéb diplomásoknak megfelelő mértékre egészül ki, az egészségügyi intézményekben dolgozó gyógyszerészek pedig az orvosokéval megegyező mértékű emelést kapnak. Emellett a szakorvosok is további béremelésben részesülnek.
Annak érdekében, hogy a közforgalmú gyógyszerellátásban megőrizhető legyen a gyógyszerészi tudáson alapuló független működtetési kompetencia és az ehhez szorosan hozzátartozó többségi gyógyszerészi tulajdonon alapuló gyógyszertár–működtetés, az országgyűlés megszavazta a Patika Hitelprogramot is. A programközforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelését hivatott elősegíteni. Meggyőződésünk szerint csak így garantálható a magyar lakosság magas színvonalú, és biztonságos gyógyszerellátása.

Változik a gyermekápolási táppénz szabályozása is. Ennek értelmében a szülőt gyermekápolási táppénz illeti meg a gyermek kórházi ápolásának ideje alatt is, így lehetővé válik, hogy a beteg gyermek mellett a kezelés alatt végig ott legyen családja is. A korábban hatályos szabályozás szerint ebben az esetben a szülőnek szabadságot kellett kérnie munkáltatójától, ha szeretett volna ott lenni gyermeke mellett a kórházi ellátás során.

Az implantátumokkal együttélő betegek további gyógykezelése, egészségi állapotának nyomon követése, váratlan esemény gyors elhárítása, valamint a beültethető orvostechnikai eszközök megfelelőségének ellenőrzése céljából az egészségügyi ágazati vezetés bevezeti a központi implantátum regisztert és a kapcsolódó adatkezelési szabályokat. Emellett a parlament szavazott arról is, hogy bővül az egyedi méltányosságból igénybe vehető gyógyászati segédeszközök köre. A rendeletcsomag lehetővé teszi azt is, hogy a nagy számban egyedi méltányosságban kért gyógyászati segédeszközök esetén egyszerűbbé váljon az új támogatási csoport nyitása egyszerűsítve ezzel a betegek hozzáférését az ellátásukhoz legmegfelelőbb gyógyszerekhez.
Végül a parlament szavazott a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogokról szóló uniós irányelv magyarországi átültetéséhez szükséges rendelkezésekről. Ennek eredményeként a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók számára megteremtődik annak a lehetősége, hogy uniós betegeket fogadjanak. Az uniós betegek által befizetett térítési díj a szolgáltató saját bevételének fog minősülni javítva ezzel a betegellátás színvonalát.

Forrás a webbeteg.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 28. vasárnap, Kamilla napja van.
Az év 52. hete és 362. napja.
Holnap Tamás, Tamara napja lesz.

1510. Ráskai Lea domonkos rendi apáca, a leghíresebb kódex-másoló, a Nyúl- szigeti (mai nevén margitszigeti) apáca kolostorban lemásolta és némileg átírta a XIV. század elején latinból fordított és még a század folyamán átdolgozott, magyar nyelvű Margit-legendát.


1959. A Magyar Tudományos Akadémia Debrecenben napfizikai obszervatóriumot szervezett.


Kányádi Sándor: Feketerigó

Ablakomban nagy a hó, halihó!-
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó!-
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.

Időjárás

2025-12-28, 10:03
Clear sky
NW
Clear sky
2°C
6.1 m/s
Apparent: -4°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 6.1 m/s NW
Széllökések: 18.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com