Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Groovehouse - Hol vagy nagy szerelem
71
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Speciális e-könyvek a látássérült jogi szakembereknek

- 2013. szeptember 2. 11:42 - 2813 megtekintés

Egy alternatív e-könyvformátum bevezetésével a látássérültek számára is könnyen és egyszerűen hozzáférhető válik a jogi szakirodalom.

A kezdeményezés hátterében álló kiadó az új lehetőség indoklásául elmondja, hogy az e-könyvek hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek a praktikus és kényelmes használat miatt, kifejezetten keresettek a szakkönyvek piacán, ám a látássérültek számára ugyanolyan kihívást jelentenek, mint a hagyományos, papír alapú könyvek. Ma már rendelkezésre áll a technológia digitális szövegek felolvasására, de a legtöbb ilyen alkalmazás a szórakoztató olvasást támogatja. A számítógép ugyan fel tudja olvasni a fájlt, de a hangoskönyv anyagban a navigálás, az adott szövegrészre ugrás nagyon nehezen valósítható meg. A szakkönyvek esetében ez jelentősen megnehezíti a munkát és nagy kihívást jelent a vak és gyengén látó olvasók számára.

A CompLex Kiadó fejlesztése azonban áttörést jelenthet: a DAISY technológia használatával új generációs digitális állományokat kínál a látássérültek számára, amellyel számukra is egyszerűvé válik a jogi szakkönyvek tanulmányozása. Az így elkészített tartalomban akár egyes mondatok szintjén is lehetőség nyílik az olvasóknak navigálnia. A szöveg minden egyes, előre kiválasztott szintű egysége a DAISY formátummá alakítás során kap egy egyedi azonosítót, melyet a konvertáló program összegyűjt és egy tartalomjegyzékhez hasonló struktúrában mellékel az anyaghoz.

A fejlesztés érdekessége, hogy egy konkrét megkeresés alapján született meg az ötlet annak elkészítésére. Egy látássérült ügyvéd kért segítséget a kiadótól az egyik szakkiadvány kapcsán, amelyet ugyan fel tudott olvastatni a számítógépével, de visszatérni egy adott részhez már nagyon körülményes volt. Azóta rendszeresen teljesítenek hasonló kéréseket. A termékkínálatba nem kerültek be a DAISY könyvek, de a látássérültek az elektronikus kiadvány megvásárlása után a konvertálási szolgáltatást díjmentesen igényelhetik.

Forrás: rehabportal.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt + 5 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 24. szerda, Ádám, Éva napja van.
Az év 52. hete és 358. napja.
Holnap Eugénia, Karácsony napja lesz.

1775. Elkészült a székesfehérvári székesegyház főoltárképe, Vinzenz Fischer alkotása: Szent István felajánlja a koronát.


1926. Budapesten a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán felállították az első közlekedési villanylámpát. A váltást rúddal végezte a lámpa alatt kis dobogón álló rendőr.


Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tagnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánthavat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten - Dícséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

/Igy dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran,
1883
Csúf Karácsonyában./

Időjárás

2025-12-24, 01:26
Overcast
NNE
Előjelzés
4°C
2.3 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 2.3 m/s NNE
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /73% / Rain
Napfelkelte: 07:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com