Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Koncz Zsuzsa - Elmúlt egy év
68
hallgató

Gyermekbénulás-járvány tört ki Szíriában

- 2013. november 3. 10:51 - 2720 megtekintés

A napokban egyre több gyermekbénulásos fertőzésről kapott hírt Szíria észak-keleti részéből a WHO. A szervezet 10 megvizsgált fertőzöttnél megtalálta a kórokozót.

Kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői is megerősítették, hogy Szíriában ? 14 éve először ? gyermekbénulás-járvány tört ki. A betegség kialakulásának nemcsak a kis helyen, rossz higiéniás körülmények között élő menekültek táborai kedveznek, hanem az is, hogy míg a polgárháború 2011-es kitörésekor az ország gyermekeinek 95 százaléka be volt oltva gyermekbénulás ellen, az utóbbi években ez az arány 68 százalékra csökkent. A WHO BBC által közölt becslése szerint most félmillió olyan gyermek lehet az országban, akire veszélyt jelent a kór.

A gyermekbénulással szemben a világ legtöbb állama eredményesen harcol, a fenyegetés csak olyan országokban maradt magas, mint Nigéria, Afganisztán vagy Pakisztán. Néhány szakértő éppen ezért gyanítja, hogy a szíriai polgárháborúban harcoló külföldiek hozhatták be a kórokozót.

A WHO a Szíria észak-keleti részén lévő Deir-az-Zor városát sejti a járvány gócpontjának, de mivel a háború miatt a szíriai lakosság viszonylag gyorsan áramlik az ország éppen békésebbnek tűnő vidékei és az államhatárok felé, nagy a veszélye a terjedésnek.

A gyermekbénulást okozó polio vírus szájon keresztül jut az emberi szervezetbe. A legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak.

Forrás: origo.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 8 = húsz(on) négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 7. szerda, Gizella napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1917. Gyöngyös város tűzvész áldozatává lesz.


1932. Átadják pompás külsőségek között a debreceni egyetem új épületét.


Berzsenyi Dániel / 1776. máj.7. - 1836.

A Pesti Magyar Társasághoz

"...Az ész az isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert mint a milliókat
Ez áldja s égi boldogságra inti..."

Időjárás

2025-05-07, 06:34
Light drizzle
N
Light drizzle
11°C
1.5 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 88%
Szél: 1.5 m/s N
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0.05
Rövid leírás: 5.1mm /94% / Rain
Napfelkelte: 05:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com